Egyház, AIDS, Afrika

Kongó, Kenya – Örömmel fogadták Afrikában XVI. Benedek óvszerhasználat ügyben tett nyilatkozatát. Az AIDS terjedésének megállításán dolgozó civil szervezetek szerint ez egy „nagy lépés”. A katolikus egyház viszont attól tart, kiforgatják az egyházfő szavait. 

 

A katolikus egyház mostanáig teljesen elzárkózott az óvszerek használatának engedélyezésétől.. Civil szervezetek szerint épp itt volt az ideje, hogy a Pápa belássa, az óvszer fontos eszköz az AIDS terjedésének megállításában. A civilek fontosnak tartják azt is, hogy ezentúl az egyházon belül is lehet majd beszélni az óvszerek használatáról. Afrikában az emberek majdnem 18 százaléka katolikus a vatikáni statisztika szerint. Egyházi oldalról ugyanakkor óvatosságra intenek. A Pápa szavait nem könnyű megérteni, most sem a paráználkodásra buzdított mondja az egyház egyik ugandai papja, aki hozzáteszi:a Pápa soha nem reklámozná az óvszer használatát. Matthew Hassan a nigériai egyház volt titkára úgy nyilatkozott, hogy XVI Benedek most is csak annyit mondott, hogy a kockázat miatt a prostituáltak használhatnak óvszert, de a média ezt az üzenetet is igyekszik kiforgatni. A Pápa tavalyi afrikai körútján a most megjelentnél szigorúbban fogalmazott. Azt mondta, hogy az óvszer nem megoldás a járványra és annak osztogatása csak tetőzi a bajt. Afrika szerte 20 millió AIDS betegről tudnak, évente félmillió az új HIV-fertőzöttek száma.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez