Aki elnök akar lenni

Közép-Afrikai Köztársaság, Bangui – Szívesen lenne a mostani közép-afrikai államfő, François Bozizé utóda az egykori madame Bokassa. Az viszont kérdéses mennyi esélye lehet győzni, ha egyáltalán el tud indulni, mert a határidők még Afrikában is határidők, bár tologathatóak. Kétséges ugyanis, hogy az ország választási bizottsága elfogadja Marie-Reine Hassen elnöki pályázatát.

Sok közép-afrikainak semmit nem mond a neve. Pedig nagy idők tanúja volt a kontinens közepén. Egykoron az ország első asszonya, az önmagát császárrá kikiáltó Jean Bedel Bokassa házastársa.Pedig az anyja megpróbálta megvédeni a leendő uralkodótól.. Elmenekültek volna, de elfogták őket. Az arát a börtönből vitték az esküvőre, hogy kimondhassa a boldogító igent szíve választottjának. Tett volna a nőkért, gazdasági szerepükért, de Bokassa nem engedte. Két év házasság után, elmebetegséget szimulált, hogy elválhasson. Párizsba ment. Emlékeiben egy prosperáló és stabil országot őrzött meg.Mostani visszatérésétől, elnökké választásától azt, reméli újra beköszönt az aranykor. Persze kérdéses lesz-e belőle jelölt- A választási bizottság furcsa játékot űz a határidőkkel, átláthatóság helyett átláthatatlanság jellemzi a munkáját. Programja sem túl újító. Biztonság, víz, élelem, oktatás, villamosítás, egészségügy, igazságszolgáltatás. Mindenki ezt ígéri Afrikában. Ami a sikert meghozhatja, az a női egyenjogúság felé mutató lépés lenne, de Afrikában erre sem nagyon vevők a választók.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez