Szabadon a blogger

Egyiptom, Kairó – Abdel Kareem, vagy ahogy a blogvilágban ismerik, Kareem Amer kiszabadult 4 éves börtönbüntetéséből, jelentette be az Arab Hálózat az Emberi Jogi Információkért (ANHRI) elnevezésű szervezet. A 26 éves fiatalember rossz egészségi állapotban van, a börtönőrök szabadulása előtt még megverték.
Amer az al-Azhar vallási egyetem hallgatója volt 2006-ban, amikor őrizetbe vették. Azzal vádolták, hogy internetes naplójában megsértette az iszlám vallást és Hoszni Mubarak egyiptomi elnököt. A négy éves börtönbüntetésének letelte után, minden indok, vád és ítélet nélkül az egyiptomi biztonsági erők még tizenegy napig fogva tartották és rendszeresen verték. Amer hamarosan kamerák elé áll és részletesen beszámol meghurcolásáról. Az emberi jogi szervezet pedig azzal vádolja az egyiptomi rendőrséget, hogy brutálisan bánik a letartóztatottakkal Titokban nyilatkozó egyiptomiak azt állítják, hogy a rendőrség egy törvényre hivatkozva azt vesz őrizetbe, akit csak akar. Az egyiptomi kormányzat szerint viszont ez a szinte korlátlan felhatalmazást biztosító törvény csak a drogkereskedők és a terrorizmus elleni harcra érvényes. Egyiptomot már többször felszólították civilszervezetek, hogy vizsgálja ki és szüntesse meg a foglyok kínzását. Legutóbb az Amnesty International kérte Egyiptomot, hogy vizsgálja ki egy 19 éves fiatal halálra kínzását.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez