A guineai elnökválasztás győztese a 72 éves Alpha Conde, aki a szavazatok 52,52%-át szerezte meg (1,4 millió szavazó). Riválisa, -az első fordulót még megnyerő- Cellou Dalein Diallo a szavazatok 47.48%-át kapta (1,3millió). Alpha Conde az eredményhirdetés után összefogásra szólított fel, Diallo pedig nyugalomra intette híveit. Az ENSZ főtitkára nyilatkozatában arra kérte a guineaiakat, hogy fogadják el az eredményt és vitás kérdéseiket törvényes eszközökkel rendezzék.
Összecsapások
Több százan vonultak az utcákra hétfőn, mert a Választási Bizottság a hivatalos határidő lejártáig nem tette közzé az eredményeket. Cellou Dialló hívei gumiabroncsokat gyújtottak fel, kocsikat rongáltak meg és utakat torlaszoltak el a fővárosban. A biztonsági erők többször is összecsaptak a tüntetőkkel, de sikertelenül. Végül a rohamrendőrség jól képzett egységei indultak rohamra, és megfutamították Diallo támogatóit.
Problémás körzetek
Cellou Diallo arra panaszkodott, hogy a hatóságok két fontos körzetben, Siguiriben és Kouroussában egyszerűen elkergették híveit, akik így nem adhatták le a voksukat. Diallo az eset után arra szólította fel a Választási Bizottságot, hogy a két körzetben leadott voksokat ne vegyék számításba, de a Bizottság a kérést elutasította. Diallo szerint 50 000 -100 000 szavazattal kapott kevesebbet az incidens miatt. Az ENSZ megfigyelői szerint a választás békésen zajlott, csak kisebb rendellenességeket észleltek.