Üldözőből üldözött

Gambia, Banjul – A biztonsági szolgálatok tizenegy tagját vették őrizetbe Gambiában. Azzal gyanúsítják őket, hogy részt vettek a 2009-es sikertelen államcsínyben.

 

A 2009-es elvetélt államcsíny nyolc korábbi gyanúsítottját négy hónapja ítélték halálra, köztük a hadsereg volt főparancsnokát Langtombong Tambát, a titkosszolgálat volt fejét, Lamin Badjiét és Modou Gaye rendőrfőnök helyettest. A most őrizetbe vett újabb tizenegy gyanúsított között van Ajatta Gibba, aki az összeesküvés után nyomozott, talán nem elég hatékonyan. Szintén most csukta be a helyi rendőrség az ügy két koronatanúját is. Hivatalos közlés szerint az őrizetbe vettek együttműködnek a hatóságokkal. Gambiában Yahya Jammeh vezeti az országot immár 16 éve, katonai puccsal szerezte meg a hatalmat. Emberi jogi szervezetek gyakran kritizálják, mert terror alatt tartja az országot különösen az újságírókat, akik közül többen nyomtalanul eltűntek. Emellett gyakran vesznek elő katonai vezetőket összeesküvés vádjával.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez