Az AHU Kínában

Az Afrikai – Magyar Egyesület is képviselteti magát abban a kaposvári küldöttségben, mely a napokban Kínában tárgyal. A delegáció a testvérvárosi kapcsolatok fejlesztése mellett a magyar-kínai-afrikai hármas együttműködés lehetőségeit tekinti át.

 

Júliusban a kínaiak jártak a somogyi megyeszékhelyen, most Szita Károly viszonozza a látogatást. Kaposvár polgármesterével tart a Kométa Zrt. Vezetője, illetve Balogh Sándor, az Afrikai-Magyar Egyesület elnöke is.

A delegáció részt vett a China Food Expo megnyitóján, meglátogatta a magyar borokat forgalmazó EuroVinum cég standját. A nyolcnapos úton felkeresi a Ningbo szabadkereskedelmi övezetet is, amely egyedülálló feladatkörével, kedvező elhelyezkedésével és előnyös üzleti politikájával sok hazai és külföldi befektetőt vonzott már eddig is.

A polgármesteri találkozók és megbeszélések azért fontosak, mert a városok így közvetlenül, első kézből szerzett információ alapján ösztönözhetik a befektetési, kereskedelmi, gazdasági és kulturális együttműködést a testvértelepülések vállalkozói, lakói között.

Balogh Sándor – aki az afrikai befektetések legjelentősebb magyarországi szakértője, az Afrika Holding Zrt. felkérésére tart a küldöttséggel, az afrikai és a magyar piacokon kínálkozó közös, kínai-magyar fellépés lehetőségeit tekinti át. Kína az utóbbi években kitartó munkával elérte, hogy a legnagyobb befektetőnek számít Afrikában.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez