Folyamatos támadás alatt tartják a zambiai kormányt a szakszervezetek, a civil szervezetek, az ellenzéki pártok, az egyház vezetői és az ifjúsági szervezetek, azok után, hogy a kormány nem lépett fel kellőképpen a kínai befektetőkkel szemben, aki embertelen körülmények között és rabszolgabérért dolgoztatják a helyi bányászokat a kínai tulajdonban lévő bányákban.
Az ellenzéki pártok azzal vádolják a kormányt, hogy összejátszanak a kínaiakkal abban, hogy erőszak alkalmázásával kényszerítsék a bányászokat munkára, olyan bányákban, amelyekben egyébként is életveszélyes állapotban uralkodnak. Winter Kabimba, a legnagyobb ellenzéki párt, a Hazafias Front vezetője szerint a kínai cégek semmibe veszik a biztonsági előírásokat, a kormány pedig nem tesz semmit annak érdekében, hogy megfegyelmezze a kínai cégeket.
Zambia elnöke, Rupiah Banda (képünkön) viszont nyugalomra intette a lakosságot, és arra szólította fel őket, ne ítélje el a kínaiakat. Az elnök elmondásai szerint naponta történnek ehhez fogható incidensek, ahol zambiaiak, fehérek és amerikaiak egymás lövöldözik.
A kínai külügyminisztérium az esetről azt mondta, hogy véletlen szerencsétlenség történt, amelynek kivizsgálásában teljes mértékben együttműködnek a zambiai hatóságokkal.
A mostani heves tiltakozásokat az váltotta ki, hogy két kínai bányafelügyelő tüzet nyitott a tiltakozó bányászokra múlt héten. A lövöldözés során 11 bányász megsérült. A bányászok az alacsony bérek és a rossz munkakörülmények miatt tiltakoztak a fővárostól 200 km-re található, kínai tulajdonban lévő bányában. A bányát 2006-ban már egyszer bezárták, mert az akkori tulajdonosok védőfelszerelés nélkül küldték le a bányászokat a föld alá. A döntést viszont gyorsan vissza is vonták, és a bánya azóta is üzemel.