Egy emberrablás kronológiája

11 napja rabolták el Szudánban Papp Istvánt. Összefoglalónkban az ország közelmúltjának legfontosabb történései mellett arról is olvashatnak, hogy mit tudunk az emberrablás körülményeiről és feltételezett elkövetőiről.

A 2003-ban kitört zavargások óta Szudán Darfúr tartományában körülbelül 300 ezren haltak meg a kormány és a Janjaweed katonai milícia között folyó harcokban.

2007. július 31-én az ENSZ Biztonsági Tanácsa az 1769. számú határozatában létrehozta az Afrikai Unió és az ENSZ közös misszióját Darfúrban (UNAMID), melynek mandátuma előreláthatólag 2011. július 31-ig tart. Létszáma körülbelül 20 000 fős, költségvetése kb. 1,8 milliárd amerikai dollár.  A misszióban eddig 73-an haltak meg, köztük három civil.

2010 áprilisában a PONZI néven elhíresült „piramisjáték” összeomlott Darfúrban.

2010 májusában El-Faserben a piramisjáték elleni tüntetéseken a rendfenntartó erők a tömegbe lőttek éles töltényekkel, az incidensnek több halálos áldozata volt.

2010. október 7-én az USA ENSZ nagykövete, Susan E. Rice és több ENSZ tisztviselő Darfúrba érkezett, hogy tárgyaljon a rendezésről. Ezen a napon, október 7-én El-Fasherben, Észak-Darfúrban ismeretlen fegyveresek elraboltak 3 békefenntartót, köztük Papp István nyugalmazott alezredest. Két túsznak sikerült kiugrania a kocsiból, Papp Istvánt a társak szökése után elrablói bezárták az autó csomagtartójába.

2010. október 9. A Terrorelhárító Központ (TEK) négy munkatársa Afrikába, Szudánba utazott. Elindult az Aranyhal Hadművelet Kveck Péter egyiptomi magyar nagykövet részvételével, a részletekről nem árultak el többet.

2010. október 11-én a szudáni, de Hollandiából üzemeltetett DABANGA rádiót felhívták a túszejtők, és Papp István is beszélhetett elrablásáról. A rádiónak adott interjúban a magyar férfi nyugodtan beszélt, elmondta, hogy egy táborhoz hasonló helyen tartják fogva, ahol mintegy 100 egyenruhás tartózkodik. A pontos helyet nem tudta azonosítani.

A szudáni hatóságok gyanúja szerint a Darfúrban ENSZ-békefenntartóként dolgozó Papp Istvánt egy kormányerőkből kivált csoport rabolhatta el. A hadseregből nagyjából két hónapja kivált renegátok a Minni néven ismert Szulejmán Minnávi észak-darfúri lázadóvezérhez csatlakozhattak Minni négy éve békét kötött ugyan a központi kormányzattal, de milíciái azóta sem integrálódtak be a hadseregbe, sőt Észak-Darfúr egyes részei továbbra is az ő ellenőrzései alatt állnak. Az sem ritka, hogy emberei összetűzésbe keverednek a kormányerőkkel. S jóllehet Minni próbálja politikai párttá alakítani szervezetét, a kormánnyal való hadakozás miatt eddig ez nem sikerült neki.

2010. október 13-án Schmitt Pál államfő telefonon köszönetet mondott és egyben segítséget is kért Omar Hassan Ahmad al-Bashir szudáni elnöktől az üggyel kapcsolatban.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez