A tengeri rajtaütések történetében igazi mérföldkőnek számított, hogy egy rotterdami bíróság idén júniusban öt férfit ítélt el. Kalózkodás miatt. Ez volt az első eset, hogy egy európai bíróság szomáliai rablókat ítélt el. De az ügynek nem volt komoly visszatartó ereje.
A kalózok és üldözőik is tudják, hogy hiába a sikeres rajtaütés, esetenként a fogolyszabadítás, a bíróságokig ritkán jutnak el az elfogott bűnözők. Kenya ugyan szerződésben vállalta, hogy a szomáliai politikai zűrzavar miatt átveszi az elfogott kalózokat. De az eljárás bonyolult, a bizonyítékokat a tengeren könnyű eltüntetni, így sok tárgyalás felmentéssel végződik.
A támadásoknak az elmúlt években több halálos áldozata is volt, a legénység és a támadók tűzharcában sokan megsebesültek. A hajókban keletkezett kár értéke dollár tízmilliókra rúg. A kalózok nem válogatnak, sem a célpontokban, sem az eszközökben. És egyre éhesebben hajszolják a zsákmányt.
Szomália-ahol a gondok kezdődnek
Szomáliában 20 éve nincs központi kormányzat, polgárháború dúl, hadurak háborúznak a hatalomért. A nyomorból és a káoszból táplálkozó kalózkodás az ezredforduló körül fejlődött szinte önálló iparággá. Megfékezésére, ENSZ felhatalmazással, több állam és az Európai Unió is küldött hadihajókat a térségbe. A felfegyverzett, gyors flották felbukkanása, a szállítóhajók katonai kísérete javított a helyzeten, de sokak szerint nem ez a megoldás.
Abu-Bakr al-Qerbi (képünkön), jemeni külügyminiszter többször is kifejtette: a hadihajók jelenléte önmagában nem oldja meg a kalózkodás problémáját. Ehhez ugyanis először magát a szomáliai válságot kell rendezni. Amihez világos elkötelezettségre, eltökéltségre van szükség. Tudomásul kell venni, hogy jelenleg nincs olyan kormány, amely ellenőrizni tudná a teljes, igencsak kiterjedt, 3 ezer mérföldes hosszúságú partszakaszt.
Folyamatos utánpótlás
Szomáliában a családok háromnegyede heti 500 forintnál kevesebb pénzből kénytelen megélni, már ha hajlandóak vagyunk a létezésnek ezt a nyomorúságos formáját életnek nevezni. Az átmeneti kormány jószerivel csak a fővárost ellenőrzi, a déli területeken az iszlámista lázadók az urak, az időről időre fellángoló harcok miatt az elmúlt években, óvatos becslések szerint egymillió ember hagyta el az otthonát és vált földönfutóvá. A külföld a belső bizonytalanságok miatt ódzkodik a fegyveres beavatkozástól, változást az hozhat, hogy számos elemző az Al-Kaida szervezet lehetséges új központjaként tekint az országra. Szomália elmúlt húsz évét a zűrzavar jellemezte, és a térség gondjait jól ismerő újságírók szerint a kalózkodás elterjedésében annak is szerepe volt, hogy sokan próbáltak meg a zavarosban halászni a part menti vizekben.
Kié az Ádeni öböl?
A kalózkodást választó embereknek nincs munkájuk, nincs semmijük. Létezik egy olyan teória, amely szerint a helyi halászok először azért tömörültek csoportokba, hogy hatékonyan tudjanak fellépni a térségben megjelent amerikai és európai társaságok ellen. A szomáliaiak ugyanis úgy gondolják, hogy az Ádeni öböl az övék, jogszerűen csak ők halászhatnak ezeken a vizeken. Az idegenek pedig rablóhalászatot folytatnak. A tiltakozás aztán odáig fajult, hogy megtámadták az idegen hajókat, és a sikereken felbuzdulva rájöttek, hogy ebből más, jövedelmező üzletet is lehet csinálni. A kalózkodást.
Orosz módszerek
Az orosz Csendes-Óceáni flotta Saposnyikov marsallról elnevezett rombolója idén májusban két dologgal is felhívta magára a figyelmet. Először is azzal, hogy jól képzett tengerészgyalogos rohamosztaga a fenyegetőzések ellenére kiszabadította egy elrabolt tanker orosz legénységét. A sikerben az is szerepet játszott, hogy hajó személyzete a támadáskor nem esett pánikba, hanem elbarikádozta magát és segítséget kért. Az akcióban a tengerészek sértetlenül kiszabadultak, a kalózok egyike meghalt a tűzharcban. Aki tudott, elmenekült, de néhány támadó fogságba került. Őket az oroszok két nap elteltével szabadon engedték. És ekkor történt a másik figyelemre méltó dolog. A kalózok fegyvereit, navigációs berendezéseit elvették, csónakjukat pedig vízre bocsájtották. Nem értek partot. Az ítéletet a tenger végrehajtotta. Az oroszok eljárását sokan bírálták, embertelennek, nevezték. Mások pedig éppen az ügy miatt sürgették a kalózkodás elleni egységes, nemzetközi jogi szabályozás és intézményrendszer létrehozását. Mert most jószerivel csak a bizonytalanság a biztos.
Költséges bújócska a tengeren
2009-ben jelentősen növekedett a támadások száma. Néhány hajózási társaság útvonal módosításokat tervez a veszély miatt, elkerülnék az öblöt, és Jóreménység foka felé hajóznának, ami 12-15 nappal meghosszabbítja az utat. Minden egyes nap 20-30 ezer dolláros pluszkiadással jár. A határozott és látványos nemzetközi fellépésnek köszönhetően idén számszerűleg már javult a helyzet. A hadihajók az Ádeni öbölben biztonságos, védett folyosókat alakítottak ki, ami többé-kevésbé távol tartja a kalózokat. A kiképzési programok mellett a tengerjáró hajók többségén fegyveres biztonsági őröket alkalmaznak a támadások visszaverésére, az elrettentésre. Csakhogy a kalózok időközben taktikát váltottak, egyre jobb hajókkal, egyre korszerűbb fegyverekkel szerelkeznek föl, és a fejlett navigációs eszközöknek köszönhetően egyre nagyobb területen képesek lecsapni. A váltságdíjak összege is megnőtt. Igaz, ebben az érzékeny ügyben csak becslések állnak rendelkezésre, de szakértők szerint a korábbi egy- másfélmillió dolláros tarifa tavaly a duplájára emelkedett, ami azt jeleni, hogy a kalózok évente több mint százmillió dollárt tesznek zsebre. Ehhez kell hozzászámolni a megemelkedett biztosítási díjakat, a flottaállomásoztatás költségeit, a védelemre fordított összegeket. És máris dollár milliárdokban lehet mérni a kalózkodás okozta közvetlen károkat. A tengeri rablóbandákat a szárazföldön szervezik. A kalózok onnan szerzik be az utánpótlást, ott költik el vagy fektetik be a váltságdíjból származó pénzeket. A nyíltvízi hajtóvadászat költséges, hatékonysága vitatható. Aki békét akar a tengeren, annak először a szárazföldön kell rendet teremtenie.
Molnár János
{iarelatednews articleid=”4058″}