Mumtaz, ha hallott is valamit gyermek és ifjúkorában a zsidókról, az biztos, hogy nem volt túl hízelgő. Kuvaitban a zsidó kifejezés leginkább a palesztin földek izraeli megszállásával kapcsolatban jelenik meg az oktatásban, a hétköznapokban egyaránt, vagyis a zsidók alapvetően ellenségnek számítanak. mivel a kis sivatagi országban – ellentétben például Iránnal vagy Irakkal – helyi zsidó közösség sincs (és nem is volt) a közbeszédet erről a témáról a politika uralja, az pedig soha semminek nem tesz jót. Mumtaz Halawa is ebben a légkörben nőtt fel. Aztán a család régi iratai közt böngészve egyszer meglátott egy papírt. Ruwaida nagymama születési anyakönyvi kivonata volt az, amit még a brit uralom alatt álló Palesztinában állítottak ki. És ebben bizony egyértelműen az állt – hogy a nagyi zsidónak született, családneve pedig Mizrachi volt. Nyíltan a nagymamának szegezte a kérdés, hogy hogyan is van ez a dolog: kiderült, igaz. A nagyi még a gyarmati időkben Nabluszban esett szerelembe a jordán hadsereg egy tisztjével. Követte őt Jordániába a függetlenség után, és felvette az iszlámot, hogy hozzámehessen. Az ifjú tiszt nagy karriert futott be, de 1970-ben, a Fekete Szeptember idején, amikor minden palesztin származású tisztet kizártak a jordán hadseregből elmenekült Kuvaitba. ott üzletember lett, és derekasan meggazdagodott – a nagyi viszont az idők során végleg elvesztette a kapcsolatot a családjával, akik nyilván árulónak tartották őt. Mumtaz számára ekkor nyertek értelmet azok a gyermekkori képek is, amikor a nagymamát látta, hogy valami furcsa betűkkel írt könyvet lapozgat, majd könnyek szöknek a szemébe.
De ez már rég volt, a nyolcvanas évek végén. Az első öbölháború után a családnak, mint szinte minden palesztinnak, el kellett hagynia Kuvaitot – Szíriában telepedtek le, onnan pedig Mumtaz – nagy ugrással – Kanadába került. Hosszú éveket élt ott, tanult és dolgozott. Az egyetemen került kapcsolatba a helyi zsidó fiatalokkal, akik vallásközi párbeszédre szerették volna biztatni az egyetemen tanuló fiatal muszlimokat. Egy ilyen beszélgetés alatt tudta meg Mumtaz – akit ekkor már inkább Marcnak hívtak – egy tanárától, aki amúgy rabbi volt, hogy akármiféle hitben is nevelték őt fel, a zsidó vallásjog szerint, ő akkor is zsidónak számít. Elsőre sokkolta a tény, majd lassan elkezdett vele barátkozni. Tanulni kezdett a judaizmusról, sőt még Lengyelországba is ellátogatott, hogy megnézze az egykori koncentrációs táborokat. Aztán nagy elhatározásra jutott: kivándorolt Izraelbe.
A dolog nem volt egyszerű, hiszen nehezen tudta bizonyítani – a családi legendán túl – zsidó származását, de végül meggyőzte a hatóságokat. Ismét nevet változtatott – ezúttal Mordeháj lett belőle. Jeruzsálemben telepedett le. Most pedig meg is nősült. Felesége története sem éppen szokványos. Mumtaz apósa egy kis finnországi svéd faluban született. Evangélikus lelkipásztor lett belőle. Hosszú vándorlás után egy ausztráliai finn egyházközség pásztora lett. Ahogy azonban egyre mélyebbre merült a Bibliában, úgy érezte, Jézus szavai arra kell, hogy késztessék azt, aki igazából hisz benne, hogy felvegye a megváltó hitét, maga is zsidó legyen. Így is tett, családjával együtt otthagyta Ausztráliát és feleségével és négy gyermekével kivándorolt Izraelbe. Egyik, Linda, lett Mumtaz-Marc-Merdeháj felesége. Az ifjú férj állítja, ebben csakis az Örökkévaló keze lehet, hiszen ilyen dolgok véletlen nem történnek – a ma már vallásos zsidó fiatalember úgy érzi: ő az új Ábrahám. Hiszen egykor a zsidók őse is Mezopotámiából vándorolt be Kánaán földjére.