Botswana elnöke kiállt Mugabe mellett

Botswana elnökéről, Ian Khamáról tudni kell, hogy Afrika egyik legszókimondóbb vezetői közé tartozik, többször is bírálta a jelenleg hatalmon lévő zimbabwei elnököt, Robert Mugabét is, ennek ellenére, most mégis azt kérte, hogy szüntessék meg a szankciókat az ország ellen.

Az Egyesült Államok és az Európai Unió korábban azért vetett ki szankciókat egyes állami cégekre, az elnökre és annak körére, mert az elmúlt 10 év során több intézkedéssel is sérültek az emberek személyiségi jogaik. Az elnök az erőszakos államosítások során többször erőszakkal tulajdonította el az emberek termőföldjeit, gazdaságait, amely végül a mezőgazdaság teljes széteséséhez vezettet.

„Azt kérjük, hogy azok, akik kiszabták a szankciókat, vonják is vissza, és inkább motiváljanak”- mondta Khama az újságíróknak Dél-Afrikában.

Korábban már Dél-Afrika is kérte a szankciók feloldását Zimbabwéről, mivel úgy gondolják, hogy a szankciók csak ártanak az ország gazdaságának és gátolják annak fejlődését. Dél-Afrikának komoly érdekében áll Zimbabwe mielőbbi gazdasági fellendítése, mivel több ezren menekülnek át a szomszédos országból Dél-Afrikába. Az illegálisan tartózkodó zimbabwei menekültek egyre komolyabb feszültségeket, és gondot jelentenek az ország számára.

Az Egyesült Államok és az Európai Unió nem rég még azt mondta, hogy addig, amíg az emberi jogok tovább sérülnek az országban, addig nem hajlandóak felfüggeszteni a szankciókat.

Robert Mugabe legutóbb „elküldte a fenébe ” az Egyesült Államokat és az EU-t és azt nyilatkozta, hogy a szankcióknak a hatása már szinte azonos az Irakban tapasztalt katonai agresszióval.

Forrás: Retuers

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez