Azonosító kártyákat kaptak Kongóban a menekültek

Kinshasa – A Kongói Demokratikus Köztársaság és az ENSZ menekült ügyi szervezete személyi azonosító kártyákat osztott ki mintegy 3300, főleg angolai menekültnek – jelentette az ENSZ.

Ez az első ehhez fogható kezdeményezés az országban, ahol közel 173 000 menekült tartózkodik jelenleg.

A kártya két évig érvényes, amely egyben tartózkodási és munkavállalási engedélynek is számit. Ez azt jelenti, hogy a menekülteknek ugyanolyan jogaik vannak, mint a kongóiaknak, munkavállalás és egyéb területeken, a szavazásokon viszont nem vehetnek részt.

„Ez egy nagyon fontos előrelépés abban, hogy rendezni tudjuk a menekültek státuszát Kongóban, és egyben tökéletesen szemlélteti, hogy a kongói hatóságok teljes mértékben teljesítik nemzetközi kötelezettségvállalásukat abban, hogy védelmezzék a menekülteket, akik országunk területén tartózkodnak” – mondta Mohamed Boukry, az UNHCR regionális képviselője Kinshasában.

A főváros után az ország egész területén ellátják majd a menekülteket ilyen kártyákkal.

Kongóban jelenleg 173 000 menekült van regisztrálva, ebből 80 000 angolai, 70 000 ruandai és 12 000 burundi nemzetiségű, de érkeztek a Kongói Köztársaságból, Szudánból, a Közép-afrikai Köztársaságból, Csádból és Kamerunból is.

forrás: SAPA 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez