„Nem akarunk örökletes kormányt!” és „Csak ne Gamalt!” – hangoztatták a tiltakozók, akik az Abdine palota elé vonultak tüntetni, amely az elnök hivatalos rezidenciája. Több ezer rendőrt vezényeltek a helyszínre, hogy visszatartsák a tiltakozókat, akik főleg az ellenzéki pártok támogatói voltak.
Novemberben tartják Egyiptomban a választásokat, amelyet az elnökválasztás követ majd a jövő évben.
A 82 éves Hosni Mubarak már 1981-óta van hatalmon, de még nem nyilatkozott arról, hogy ötödszörre is indul-e a választáson. Sokan úgy vélik, az elnök fia fogja majd betölteni a helyét.
Az ellenzéki pártok a szavazás bojkottjára buzdítják a lakosságot, mert szerintük a kormány elmulasztotta a politikai reformok véghezvitelét.
forrás: new24