Újabb vizsgálat a ’94-es ruandai elnöki merénylet kapcsán

Kigali – Francia nyomozók újfent kutatják, ki a felelős a ’90-es években lezajlott ruandai népirtás előzményeként számon tartott légi katasztrófa megszervezéséért.

Ahogy ismeretes, a merénylet következtében az egykori ruandai elnök, Juvenal Habyarimana mellett Burundi vezetője is életét vesztette.

A vizsgálatot vezető két francia bíró tegnapi nyilatkozatából kiderült, hogy a 17 tagot számláló szakértői csapatban légügyi, ballisztikai, és topográfiában jártas személyek is szerepet kaptak.

Egy korábbi francia vizsgálat azt feltételezte, hogy a nemrégiben újraválasztott ruandai elnök, Paul Kagame köreihez közel állók tehetők felelőssé az incidens kapcsán. Ezzel szemben a ruandai kormány által közzétett, év eleji jelentésből az derült ki, hogy éppen az elhunyt elnök szövetségesei álltak a háttérben. Ez az esemény ürügyként szolgált számukra a népirtó hadjáratuk elkezdéséhez, melynek során óvatos becslések szerint is több mint fél millió tutszi, illetve mérsékelt hutu vesztette életét.

forrás: news24

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez