„A probléma az, hogy próbálom rávenni az olvasókat, hogy törődjenek mondjuk Kelet-Kongóval, de amint az olvasó meglátja, hogy Kelet-Afrikáról írok, általában ellapoznak. Nagyon nehéz az embereket arra ösztönözni, hogy érdeklődjenek egy olyan távoli válság iránt, mint a kongói. Egyik módja, hogy rábírjam az embereket arra, hogy legalább egy pár sort elolvassanak, hogy néhány külföldi vezért használok, mint támpontot, amit legalább néhány amerikai be tud azonosítani magának.”
Fontos, hogy az emberek tanuljanak Afrikáról, de ne csak nyugati „tolmácson” keresztül, hanem az afrikaiakon keresztül is, akik naponta azért ragadnak tintát, hogy írjanak a kontinensről, amellyel igazán törődnek, és valószínűleg jóval többet tudnak róla, mint amit egy külföldi szakértő valaha is megtudhat. Ösztönző Nicholas Kristofot olvasni – de igazán hiteles Tatalo Alamu vagy Reuben Abati lehet.
2007-ben Chris Abani mondta, hogy „Ha valamit meg szeretnél tudni Afrikáról, olvasd a mi irodalmunkat. És ne csak a „Széthulló világot”, mivel az olyan lenne mintha azt mondanád, hogy elolvastam az „Elfújta a szelet”, és így már mindent tudok Amerikáról.
„Európa utóbbi ötszáz éve, amióta kapcsolatban áll Afrikával, rengeteg irodalmi anyagot termelt, mely nagyon rossz színben tünteti fel kontinensünket, de most eljött az idő az afrikaiak számára, hogy elmondják saját történetüket” – mondta 2008-ban a Széthulló világ írója, Chinua Achebe, a Transition magazinnak.
Azóta már elkezdték mesélni a történeteiket. Csak egy kicsit jobban oda kellene figyelnünk!
forrás: 3 Quarks Daily