„Véglegesítettük a listát és betartjuk a határidőket” – mondta a választási bizottság szóvivője, Nicolas Coulibaly.
Az elmúlt öt évben hatszor halasztották el a kiírt szavazást. Ha minden a tervek szerint halad, akkor október 31-én szavazhatnak az emberek. Az egykori gazdasági sikerek ellenére a nyugat-afrikai országban 2002-ben lázadók támadták meg az akkor elnököt, Laurent Gbagbót, akit azzal vádoltak, hogy elijesztette a befektetőket és ezzel tönkretette az ország gazdaságát.
A választói regisztrációs folyamat volt a fő akadály a két szemben álló fél, Gbagbo és az ellenzék között, amiért számos harcot vívtak egymással a bíróságokon, s ez hosszú ideig akadályozta a választások megtartását. Utoljára tavaly, 2009. november 9-én írták ki a választások lebonyolítását, de az végül politikai civakodásba fajult, így ismét elhalasztották. Gbagbo akkor feloszlatta a választási bizottságot, amivel tömeges tüntetéseket idézett elő.
A kétkedők továbbra is látják annak az esélyét, hogy a Gbagbo által vezetett tábor visszautasítja a listát, és elhalasztják a választásokat. „A politikusok döntik el, hogy a listát kibocsájtják-e, mi csupán összeraktuk” – mondta Coulibaly. A következő lépés most az, hogy elkészüljenek a szavazói kártyák, amit a bizottság szeptember végére ígért, valamint, hogy azokat október elejére minden szavazóhelységbe eljuttassák.
A rádió és a televízió is beszámolt a hírről, és egyszerűen csak annyit mondott: minden terv szerint halad, és a választást megtartják.
A választások eddigi elhalasztásának egy másik oka, hogy az északi tartományokat a lázadók tartják ellenőrzésük alatt, akiket nem sikerült még elhallgattatni. Utóbbiak a hír hallatára közölték, hogy a kampány ideje során a barakkokban fognak tartózkodni. A 2007-ben megkötött béke megállapodás szerint a szavazás megtartása előtt két hónappal a fegyveres lázadóknak be kell vonulniuk a katonai táboraikba, amelyet tegnap végre is hajtottak.
Ennek ellenére az elemzők Gbagbótól tartanak, mivel ő könnyen érvénytelenítheti a szavazói listát, ha olyan személyek is lesznek rajta, akiket nem kedvel, vagy komoly vetélytársat lát bennük. A választások legtöbbször ezért maradtak el.
forrás: news24