Mérges tüntetők masíroznak Maputóban

Tüntetők köveket dobáltak és gumiabroncsokat égettek fel Mozambik fővárosában, Maputóban, az ellen tiltakozva, hogy növekednek az élelmiszerárak. Az akciónak már hat halottja van – köztük két gyermek.

A rendőrség törvénytelennek minősítette a menetelést, mivel egyik csoport sem folyamodott engedélyhez, annak ellenére, hogy napok óta lehetett tudni a demonstrációról. Több helyszínen is oszlatásra kényszerültek, és az összecsapásokban már 6 ember – köztük két kisgyermek is – meghalt. Három áldozat kórházba szállítás közben vesztette életét – közölte az egyik magán televíziós állomás, az S-TV. A rendőrség még nem erősítette meg a hírt.

Több ezer tüntető sorakozik az utcákon Bagamoyóban is, amely egy lepusztult, elszegényedett kerület, a belváros mellett. 

Mozambikban az élelmiszerárak nagymértékben nőttek az elmúlt évben: egy cipó rizskenyér ára például 25%-al drágább. Az üzemanyag és a víz ára is emelkedett. 2008-ban már volt egy ehhez hasonló demonstráció – akkor is a magas árak miatt vonultak az utcákra -, amely végül erőszakba torkollott.

Forrás: AP/news24

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez