Dlhambo – a Nap Shangane egén

Az Afrikai Művészet Csoport szervezésében 2010. augusztus 20-22 között a budai vár területén, a Dísz Téren ingyenes rendezvény került lebonyolításra.

Az afrikai kultúrákat bemutató programok középpontjában a “Nap Shangane egén” című mozambiki batikművészeti kiállítás és vásár állt. A rendezvény társszervezője, Dohnal Ada elmondta, hogy az Afrikai Művészet csoportosulás célja azon fiatal batikművészeknek a támogatása, akik az egyedi kiállítási darabokat készítették. A tárlaton szereplő művészeket és életútjukat katalógusból ismerhették meg az érdeklődők.

 

 

A háromnapos rendezvény életre hívói, többek között Dohnal Ada és Gassama-Szabó Bernadett nem szalasztották el az alkalmat, hogy más Afrikával foglalkozó szervezeteket is behívjanak a megvalósításba. Az Afrikai-Magyar Egyesület, az Afrikáért Alapítvány, a Bocs Alapítvány, az Ebony Afrikai Egyesület, a Mali Baráti Kör, a Messzelátó Egyesület és a Taita Alapítvány is részt vettek az eseményen, az érdeklődőket vonzó afrikai ritmusokról pedig az Afrobreakz dobosai gondoskodtak.

 

mozambiki_batikkiallitas_1

 

A háromnapos kiállítási bemutató valóban egy afrikai körutazásra duzzadt végül, ahogy ez a www.afrikaimuveszet.com Internetes oldalon közzétett program ajánlójában megjelent.

 

mozambiki_batikkiallitas_2

 

mozambiki_batikkiallitas_6

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez