„Arra biztatjuk a nemzetközi közösséget, akik egyben partnerei és egyben donorjai is az országnak, hogy utasítsák el a szégyenletes választási folyamatot és annak végkimenetelét, illetve gyakoroljanak nyomást a kormányra annak érdekében, hogy újra írjon ki választásokat és teremtse meg a tiszta és átlátható körülményeket, annak lebonyolítására”.
Ingabire pártját az Egyesült Demokrata Erők (UDF) bejegyzését elutasították a választások megkezdése előtt, és így nem tudtak indulni rajta. A jelenlegi elnök Paul Kagame 1994-óta irányítja az országot miután a pártja a Ruandai Hazafias Frontnak sikerült megfékeznie az országban dúló népirtást. A választásokat akkor 93%-al nyerte meg.
Ingabire szerint a jelenlegi kormánynak nincsen politikai legitimációja ahhoz, hogy kormányozzon. Ingabire egyébként hamarosan bíróság elé fog állni, mert tagadta a 94-es népirtást, amiben 800 000 főleg tutszik haltak meg.
A választásokon három párt indult Kagame ellen, de egyik sem tudta felvenni a versenyt a jelenlegi hatalommal.
Frank Habineza a Demokratikus Zöld Párt elnöke, ugyancsak elítélte a választásokat, főleg azok után, hogy helyettesét lefejezve találták meg.