Változnak a szexuális szokások az afrikai fiataloknál

Csökkent az AIDS előfordulása Afrikában – ezt mutatják az ENSZ új adatai.

 

A Szövetség jelentése szerint a HIV jelenléte komolyan csökkent, így legfeljebb 25 százalékban jelenik meg a fiataloknál, ami annak köszönhető, hogy a 15 és 24 év közötti korosztály megváltoztatta a szexuális szokásait. A jelentés azt állítja, hogy ez lehet a válasz az AIDS-prevenciós kampányokra.

„A fiatalok már nem csak a program passzív kedvezményezettjeinek tekintik magukat, de ők válnak a változás szereplőivé” – mondta el Michel Sidibe, az UNAIDS ügyvezető igazgatója. Ugyanakkor az ENSZ szerint az AIDS-es esetek számában emelkedés következett be Ugandában, bár az ország már korábban elismerésben részesült a HIV elleni küzdelem miatt.

A jelentésben továbbá felhívják a figyelmet arra, hogy ötmillió HIV-fertőzött fiatal él világszerte, akik 40 százalékát alkotják az új fertőzötteknek – írja a BBC.

Forrás: www.orientpress.hu

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez