Ötvenezer fős szellemhadsereg Irakban

Nemrég került napvilágra Irak történetének legnagyobb korrupciós ügye: tisztek, kormányzati alkalmazottak és rendőrparancsnokok vették fel azoknak az iraki katonáknak a zsoldját, akik elestek a háborúban, vagy csak a papíron léteztek. Haider al-Ábádi kormányfő azonnal hozzálátott az ügy felgöngyölítéséhez, és több vezető beosztású személyt is menesztett posztjáról. 

„ A szellemhadsereg volt az egyik oka annak, hogy az Iszlám Állam elfoglalta Moszult” – nyilatkozta az al-Monitornak  Mohamed al-Kalíd. Az egykori iraki képviselővel készített interjú volt az, amely rámutatott arra az elképesztő méretű korrupciós ügyre, amely már évek óta jelen volt az iraki hadseregben. Habár Kalíd szerint ez a “szellemhadsereg” már Szaddám Huszein idején is működött, de mára elképesztő méreteket öltött. Ezután robbant ki a botrány, miszerint legalább ötvenezer fiktív katona van a hadseregben, ami négy hadosztálynak felel meg. A szellemkatonák évente legkevesebb 380 millió dollárjába kerültek az iraki költségvetésnek.

A korrupció főszereplői kínosan ügyeltek minden részletre, voltak rangok, átcsoportosítások, papíron történő csaták és rajtaütések, sőt, még szabadságot is kaptak a szellemkatonák a nem létező családjukhoz. A legoptimistább becslések szerint is az iraki hadsereg katonáinak 30 százaléka soha nem létezett” – tette hozzá a képviselő, aki szerint még a belügyminisztérium is tele volt „fantomrendőrökkel”.

Egy régóta szolgáló tiszt szerint az iraki hadseregben két módszert alkalmaztak leginkább. Az egyik, hogy minden tisztnek öt testőr jár, de sokan megelégszenek kettővel, és a három betöltetlen állás után járó zsoldot zsebre teszik. A másik, ennél kiterjedtebb csalás a dandárok szintjén zajlik: a parancsnokok rendszeresen harminc-negyven olyan katonát hagynak a zsoldlistán, aki ténylegesen nincs szolgálatban, vagy egyáltalán nem is létezik. A dandárparancsnokoknak kenőpénzt kell fizetniük a feletteseiknek, ha a posztjukon kívánnak maradni. Sok katonát, aki a harcokban elesik, nem tüntetnek fel a veszteséglistán, hogy a zsoldjukat továbbra is fel lehessen venni.

Haider al-Ábádi, az iraki miniszterelnök a botrány kirobbanása után kijelentette, hogy a kormány fokozni fogja a korrupció elleni harcot: nem csak az Iszlám Állam és a síita milíciák, hanem a hadseregben tapasztalt korrupció ellen is háborút indít. A “szellemhadsereg-ügy” kirobbanása után elbocsátottak 24 vezető tisztet a belügyminisztériumból és a rendőrség soraiból. „Új tiszteket neveztünk ki a biztonsági hálózatunk élére, hogy növeljük a terrorizmus elleni harc hatékonyságát” – olvasható az iraki miniszterelnöki hivatal közleményében. A kormány szóvivője szerint ez is „Núri al-Máliki iraki miniszterelnök egyik káros hagyatéka, amit el kell tüntetni az országból, hogy sikeresen harcoljunk az ISIS ellen.”

Ábádinak nem ez az első, az iraki hadsereg megreformálását célzó intézkedése. Az iraki miniszterelnök november közepén 36 katonai vezetőt leváltott posztjáról – ezek közül tízet kényszernyugdíjazott –, és a helyükre tizennyolc új parancsnokot nevezett ki. A közlemény szerint a cserék oka a hadsereg működésének javítása, a professzionalitás fokozása, valamint a korrupció elleni küzdelem. Azonban a háttérben szerepet játszott az is, hogy a parancsnokok többségét még Núri al-Maliki előző miniszterelnök nevezete ki, és ők inkább hozzá, mintsem Ábádihoz hűségesek.

A kép forrása: Europress/AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez