Az elnök szerint az új alkotmány nagy változásokat fog hozni a kelet-afrikai ország életében, ugyanakkor emlékeztetett arra is, hogy a jogszabályban foglalt új elemek végrehajtása nehéz feladatnak ígérkezik.
Az Egyesült Államok elnöke, Barack Obama – akinek édesapja kenyai származású – a referendum eredményt előremutató lépésként értékelte a kenyaiak életében, és szerinte egyúttal azt is bizonyítja, hogy az ország lakossága stabil jövőre és virágzó gazdasági életre vágyik.
Értékelésében Obama kiemelte azt is, hogy a népszavazás atrocitások nélkül zajlott le, amit – a 2007-ben lezajlott elnökválasztás erőszakba torkolló eseményei kapcsán – a kenyaiak “testamentumának” nevezett.
Az új alkotmány értelmében az elnök hatalma gyengülni fog, az ország politikai rendszere decentralizáltabbá válik. A törvényben szerepelni fog egy alkotmánylevél is, lehetővé teszi majd a kettős állampolgárságot, és a földreform nyélbeütését is.
A népszavazás sikerét az ellenzéki vezetők is elismerték. Egyikük, a Felsőoktatási Minisztériumot vezető William Ruto, úgy nyilatkozott, hogy végeredményben minden kenyai nyertesnek számít.
A legtöbben a Hasadékvölgyben (Rift Valley) szavaztak az új alkotmány ellen: Az ellenzéki politikusok és a keresztény egyházvezetők leginkább ebben a térségben kampányoltak. A keresztény egyház azért ellenezte az alkotmány megváltoztatását, mert az, szerinte legalizálni fogja az abortuszt, a muzulmánoknak pedig speciális jogokat biztosít majd.
Forrás: CNN