Helyi idő szerint este 9 órakor gyulladt ki a Johannesburgtól 50 km-re lévő öregek otthona, melyben többen meg is sérültek.
A tűz eredte még ismeretlen. A helyi média szerint körülbelül 84 embert menekítettek ki a lángokból, majd vittek egy helyi templomba, ahol egészségügyi ellátást kaptak.
A tüzet a biztonsági őrök jelentették be miután meglátták az épületből kitörő lángokat.
„Az épületet lángok borították és a sürgősségi személyzet rögtön akcióba lépett, hogy kimenekítsék az időseket az égő épületből” – mondta Chris Botha, a sürgősségi szolgáltatások szóvivője.
A tűzoltók az épület átkutatása után 17 halottat találtak a romok között.
A tizennyolcadik halottat egy szívroham vitte el nem sokkal az után, hogy kiszabadították az égő házból.
Azt a sérültet, aki sérült 40%-os égési sérüléseket szenvedett, légi úton vitték egy johannesburgi korházba.
„Nyolc vagy kilenc embert is megmenthettem volna, de néhányan túl nehezek voltak ahhoz, hogy ki tudjam vinni őket” – mondta az egyik biztonsági őr az Agence France Presse hírügynökségnek.
Forrás: BBC