„A terroristákat ki kell űzni Afrikából”

Az afrikai országok egységes fellépését sürgette a terroristák elleni harcban vasárnap Kampalában Yoweri Museveni ugandai elnök az Afrikai Unió (AU) csúcsértekezletét megnyitó beszédében. Az iszlamista terroristákat ki kell űzni Afrikából – mondta az államfő.

 

Az értekezlet résztvevői kétperces néma felállással emlékeztek meg a két hete az ugandai fővárosban történt két pokolgépes merénylet 76 halálos áldozatára. Kampalában július 11-én robbanószerkezetek léptek működésbe két szórakozóhelyen, ahol a vendégek tévén nézték a labdarúgó-világbajnokság döntőjét. Később a szomáliai al-Shabaab iszlamista szervezet vállalta magára a kettős merényletet. Ezeket a terroristákat le lehet és le kell győzni – fejtette ki az ugandai elnök, aki úgy fogalmazott: menjenek vissza Ázsiába és a Közel-Keletre, oda, ahonnan jöttek.

A kampalai csúcs egyik kiemelt témaköre újabb békefenntartó erők Szomáliába való vezénylése az ott szolgálatot teljesítő AU-kontingens megerősítésére. Jelenleg alig valamivel több mint 6 ezer fős AU-haderő – ugandai és burundi katona – állomásozik a kelet-afrikai országban, ahol támogatásuk nélkül a törékeny szomáliai kormány aligha tudna a helyén maradni a terrorista támadások erejének fokozódása miatt. Előzetes közlések szerint az AU csúcsértekezlete kétezer fős csapaterősítésről dönt. Az 53 országot tömörítő AU ugandai csúcsértekezlete keddig tart. Mintegy 30 tagállam államfői szinten képviselteti magát a tanácskozáson.

Forrás: honvedelem.hu
(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez