„Azt szeretnénk, ha ez lenne a világ legeredményesebb jótékonysági koncertje – Madonna mindent meg is tesz ezért. A díva nagyon jól tudja, hogy minél nagyobb egy jótékonysági koncert, annál több pénzt lehet gyűjteni” – olvasható a Sunday Mirror-ban.
Az újság forrásai szerint több mint 60 ezer rajongó kap majd ingyen jegyet a rendezvényre Blantyre-ban, viszont a közvetítési jogokból milliók fognak befolyni.
Madonna két malawi gyermeket fogadott örökbe, az ötéves Mercy-t és a négyéves David Bandát, valamint az általa létrehozott Raising Malawi Alapítvány támogatásával lányiskolát építtetett a délkelet-afrikai országban.
A koncertet azzal a céllal szervezik, hogy minél több adományt gyűjtsenek.
Forrás: Africa News