Hajószerencsétlenség a Viktória-tavon

Szerdán elsüllyedt egy hajó a kelet-afrikai Viktória-tó ugandai oldalán. Az utasok számát illetően ellentmondásos információk láttak napvilágot, hivatalos források szerint azonban csak két személyt sikerült kimenteni.  

 

Az ugandai rendőrség szóvivőhelyettesének elmondása szerint a halrakományt is szállító hajó a fővárostól, Kampalától 35 km-re található Entebbe városától 3 mérföldre tűnt el. 

„A túlélők elmondása szerint 13 ember tartózkodott a fedélzeten” – jelentette ki Vincent Ssekate, hozzátéve, hogy két túlélőt sikerült kimenteni, és a hajó roncsát is lokalizálták. Kicsivel korábban Idi Ssenkumbi, a kampalai rendőrség szóvivője 60 ember eltűnéséről számolt be, szintén a túlélők beszámolójára hivatkozva. Ssenkumbi hozzátette, hogy ezidáig három személyt sikerült kimenteni, viszont a halálos áldozatokat illetően még nincsenek végleges adatok. 

A tó északnyugati részén található mintegy 84 szigetből álló Kalangala járás képviselője elmondása szerint viszont a fedélzeten 32 utas tartózkodott, melyből csak négyen élték túl a szerencsétlenséget. Ruth Nvumetta azt is elmondta, hogy a hajó nem sokkal a kalangalai kikötő elhagyása után süllyedt el.

Az AFP francia hírügynökség által megkérdezettek egybehangzóan a rossz időjárási viszonyokat és a valószínűsíthetően nagy túlterhelést teszik felelőssé a tragédiáért.

Az Írország területénél alig kisebb Viktória-tó Afrika legnagyobb kiterjedésű tava, így a rossz időjárási feltételek ugyanúgy megnehezíthetik a hajózást, mint nyílt tengeren.

Az utóbbi években több száz ember lelte halálát hasonló balesetekben a Viktória-tavon. 1996 májusában például a Bukoba nevű komp a tanzániai Mwanza felé tartva, 800 emberrel a fedélzetén süllyedt el.

A biztonsági kérdések még mindig problémákat okoznak, de már tettünk néhány óvintézkedést” – mondta Tom Okurut, a Viktória-medence Bizottságának titkára. „Érvényben van egy kelet-afrikai közös, a vízi közlekedést érintő szabályozás, továbbá nemrég fejeztük be a kommunikációs rendszer kiépítését a tó körül azzal a céllal, hogy csökkenthessük a reakcióidőt, és jelenleg azon dolgozunk, hogy kutatási és mentési központot is létrehozzunk” – magyarázta a titkár.

Forrás: france24.com

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez