A legnagyobb veszélyben az árvák, az utcagyerekek és az albínók vannak. Az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) egy új jelentése arra hívja fel a figyelmet, hogy azokat a – főleg 8 és 14 éves kor közötti – gyerekeket, akiket boszorkánysággal vádolnak, gyakran megégetnek, megvernek, megkínoznak büntetésként, de az sem ritka, hogy megölik őket.
A kutatók szerint viszonylag új hiedelemnek számít, hogy a gyermekek boszorkányok lehetnek. 10-20 évvel ezelőtt csak nőket és idősebb embereket vádoltak fekete mágia gyakorlásával.
A UNICEF szóvivője elmondta, nem könnyű rávenni az afrikaiakat, hogy hagyjanak fel a boszorkányüldözéssel, azonban a gyermekek bántalmazása rendkívül aggasztó és súlyos probléma, ezért a Gyermekalap mindent megtesz azért, hogy véget vessen ennek.
Gyakran a boszorkánysággal vádolt gyermek szemébe vagy fülébe benzint öntenek – ily módon próbálják meg kiűzni a „gonoszt” a gyerek testéből. Néhány evangélikus prédikátor jelentős összeg fejében végez ördögűzést – Nigériában le is tartóztattak egy papot, amiért több mint 250 dollárt kért minden egyes rítusért.
A UNICEF munkatársa, Joaquim Theis elmondta a BBC-nek, hogy csak a Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosában, Kinshasában kb. 20 ezer utcagyereket vádoltak már meg boszorkánysággal. „A gyerekeket kényszerítik, hogy ismerjék be a boszorkányság gyakorlásának bűnét.” Theis szerint a helyi társadalom rendkívül nehezen fogadja vissza ezeket a bántalmazott fiatalokat, így a UNICEF számára az egyik leginkább aggasztó probléma gondoskodni ezen gyermekekről.