A megemlékezés az „Emlékezzünk együtt a tuszi népirtásról, és továbbra is segítsük a traumát átélt embereket” címet kapta.
Az AU Bizottságának elnöke, Jean Ping beszédében felhívta rá a figyelmet, hogy az Afrikai Unió minden évben megemlékezést tart a tragédia áldozatairól, valamint folyamatos támaszt nyújt azon túlélőknek, akiknek nem sikerült feldolgozniuk a traumát. Ping újra megerősítette, hogy az AU mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy hasonló tragédia soha ne fordulhasson újra elő a kontinensen.
Az eseményen, melyet az Afrikai Unió Ruanda etióp nagykövetségével közösen szervezett, gyertyagyújtással, vallási vezetők által vezetett dalokkal és imákkal emlékeztek a népirtásra, valamint több magas rangú személy is beszédet tartott. Egy, a népirtásról szóló filmet – mellyel a túlélőknek próbálnak erőt adni a szervezők – szintén levetítettek az este folyamán.
Joseph Nsengimana, Ruanda etiópiai nagykövete kijelentette, hogy a ruandai kormány több emlékművet is állított, hogy az ártatlan áldozatok emléke örökké fennmaradjon, és hogy a fiatal generációk is tudatában legyenek annak a szörnyűségnek, ami 1994-ben Ruandában történt. „A kormány nemzeti bizottságot állított fel, melynek feladata a népirtás elleni küzdelem és egy pénzalapot is létrehozott, mely a népirtás túlélőit – az özvegyeket és az árván maradt gyermekeket – segíti” – tette hozzá Nsengimana.
Forrás: Africatime
Szerkesztette: Kiss Virág – AHU