A volt ruandai elnököt saját emberei ölték meg

A héten fog megjelenni annak a nyomozásnak a jelentése, mely a volt elnök, Juvenal Habyarimana és a vele utazó burundi elnök, Cyprian Ntaryamira ellen elkövetett merényletet vizsgálta. Ez az esemény váltotta ki a közel 100 napos népirtást 1994-ben, ami közel egymillió ruandai – többségük tuszi – halálához vezetett. A nyomozást angol védelmi szakértők vezetik.

1994. április 6-án este az elnöki gép Habyarimanát és kíséretét szállította vissza a tanzániai Dar es Salaamból, ahol a volt vezető arról állapodott meg, hogy beépíti a Ruandai Hazafias Front (RPF) harcosait a hadseregbe, valamint választásokat fog kiírni egy új, mindent és mindenkit tartalmazó kormány létrehozásának érdekében.

Ezzel a megállapodással az utolsó követelmény is teljesült volna, amelyet az Arushai Békeegyezményben leírtak. Az egyezményt még 1992-ben fogadták el azért, hogy az országban ismét béke legyen, mivel a száműzött ruandaiakkal 1990. október 1-je óta álltak háborúban. 

A két rakéta helyi idő szerint 20:30-kor találta el az elnöki gépet, mely már majdnem leszállt a Kigaliban található nemzetközi repülőtérre.

Habár Habyarimana gyilkosságát gyakran emlegetik a tömegmészárlások okaként, mivel a módszeres gyilkosságok rögtön a repülőgép lezuhanása után kezdődtek, a nyomozás jelentéséből kiderült, hogy az akkori elnök közvetlen közelében lévő emberek ellene fordultak és megtervezték a halálát.

15 évvel a szörnyűségek után ez az első nyílt nyomozás az üggyel kapcsolatban, amely komolyan vizsgálja,
Habyarimana elnök halálának körülményeit. 

Forrás: Allafrica

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez