Mugabe: Zimbabwe egységkormánya „rövid életű”

A zimbabwei elnök, Robert Mugabe szombaton elmondta, hogy a jelenlegi egységkormány rövid életű lesz, és úgy tervezi, hogy visszaszerzi az ország irányítását, hiszen korábban közel három évtizeden keresztül uralkodott Zimbabwében.

Mugabe diadalittasnak tűnt, miután újraválasztották a ZANU-PF párt vezetésére, ami az évek folyamán többször is meggyengült, valamint a tavalyi választási harcokban elvesztette parlamenti többségét.

A 85 éves vezető a 2008-as választások után arra kényszerült, hogy riválisával ossza meg a hatalmat, de sokan félnek, hogy amikor Mugabe van hatalmon, akkor az a kormány kárhozatra van ítélve.

„A kormánynak csak 24 hónapos élettartama van” – mondta Mugabe. „Tehát készen kell állnunk a választásokra, és nem győzhetnek le minket úgy, mint tavaly. Vissza kell szereznünk az elvesztett választóinkat.” Új időpontot még nem jelöltek ki, azonban a megfigyelők félnek, hogy a korábbi választásokhoz híven az erőszak most is felüti majd a fejét.

Választási hivatalnokok azt nyilatkozták, hogy a 2008-as szavazás után az ellenzék vezetője, Morgan Tsvangirai kiesett, miközben a támogatói ellen fordult. Mugabe később bejelentette a nyertest, de februárban mégis megalakította az egységkormányt Tsvangiraival, aki miniszterelnök lett. Zimbabwe azért küzd, hogy kikerüljön a politikai csatározásból, a gazdasági összeomlásból, a nemzetközi elszigeteltségből, illetve megszüntessék az állam ellen irányuló szankciókat. A kritikusok szerint Mugabe földreform politikája miatt van gazdasági visszaesés az országban, ugyanis az elnök 2000-ben farmok ezreinek az elkobzását rendelte el.

Forrás: Africatime

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez