Gáz még nincs, de vevő már van rá

Egyiptom lehet a fő vásárlója a ciprusi gáznak, ha majd elkezdődik a part menti lelőhelyek kiaknázása.

 Egyiptom akár az Afrodité gázmező teljes kitermelését megvenné – közölte Nicosiában az egyiptomi energetikai miniszter. Ciprus partjai mentén még 2011-ben egy amerikai kutató cég fedezett fel egy ígéretesnek tűnő tenger alatti gázmezőt. Jelenleg már egy olasz-koreai vegyes vállalt próbafúrásokat végez a lelőhelyen, amelyet időközben Afrodité gázmezőnek neveztek el.

A jelenlegi becslések szerint a teljes készlet 100-170 milliárd köbméter lehet. Egyiptomnak megvan a gáz feldolgozásához szükséges infrastruktúrája és az ország energiaéhsége csak nőni fog a közeli jövőben, mondta a kairói kormány képviselője. Hogy jusson el majd a gáz Ciprustól Egyiptomig? Pillanatnyilag a csővezeték tűnik a legjobb megoldásnak, de az előtanulmányok még nem zárultak le. Van viszont egy komoly probléma, amit majd rendezni kell. Törökország ugyanis jelezte, hogy a beleegyezése nélkül semmilyen gázüzlet nem köthető. Ankara valójában azt akarja, hogy a ciprusi törökök is részesedjenek a gáz árából. A szigetország 1974 óta megosztott, és az ott élő törökök saját államot kiáltottak ki. A „Ciprusi Török Köztársaságot” azonban az ankarai vezetésen kívül a világ egyetlen kormánya sem ismeri el. Mégis figyelembe kell venni a ciprusi törökök érdekeit, mert Törökország, vagyis egy regionális hatalom áll mögöttük. (Fotó:AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez