A miniszter állítása szerint a járvány nagy csapást jelent a fejlődő országok számára, mert az állami költségvetés nagy része a kezelésekre és gyógyításokra megy el. A focisták nagymértékben hozzájárulhatnak a betegség megelőzéséhez.
Dr Yankey hívta fel a figyelmet arra, hogy a malária elleni harc a sport bevonásával új dimenziókat nyithat a betegség megakadályozása érdekében. A maláriát a szúnyogok terjesztik, szúrással terjesztik szét a plasmodium élősködőket a szervezetben, ami magukban hordozzák a gyilkos betegséget. A malária globális mértékben szedi áldozatait; évente egymillió ember hal meg ebben a betegségben.
Az „Összefogás a malária ellen” (UAM) nevű program egy ambiciózus kampány, amely bevonja a sportolókat, csapatokat, hősöket, hírességeket illetve egészségügyi szakembereket, hogy felhívja a figyelmet a malária elleni küzdelemre – nyilatkozta Emmanuel Fiagbey igazgatóhelyettes.
Fiagbey megemlítette, hogy az ír válogatott csatlakozott elsőként a programhoz a mali válogatott után. Más hírességek, mint az angol válogatott David Beckham, az énekes Bono, a Barcelona FC, illetve az egész észak-amerikai futball-liga is csatlakozott a betegség ellen indított kampányhoz.
Fiagbey elmondása szerint azért választották a futballt, mert ez az a sport, amit a legtöbben szeretnek játszani, és lehetőséget biztosít, hogy nagyobb tömeget vonjanak be ezáltal a programba. A futball által sikerülhet felhívni a figyelmet a betegség súlyosságára és megelőzésére.
Forrás: Goal.com
Szerkesztette: AHU – Pap Gergely