„A dohány használata gyorsabban nő Afrikában, mint a többi földrészen.” – mondta Dr. John Seffrin, aki több éven keresztül harcolt a rák ellen, és ma már ő a vezérigazgatója az Amerikai Rákellenes Társaságnak. Seffrin részt vett Dublinban a LIFESTRONG rendezte Globális Rákellenes Konferencián. Nagy örömmel beszélt a globális egységesülésről, hogy ami megmutatta, hogy az össze fogás képes csökkenteni a rákos betegek tüneteit és, hogy keményen munkával megelőzhető, illetve korai diagnózis felállításával kezelhető a betegség.
Lance Armstrong (a profi amerikai kerékpározó, aki túlélte a rákot) és a Lance Armstrong Alapítvány fontosnak tartják, hogy ne csupán egyetlen ülés szóljon a rákról, hanem szükség van egy különleges csúcstalálkozóra is, amely összehozza az embereket a világ minden tájáról, valamint kellene egy olyan különleges csoport, amely tudósokat és közegészségügyi szakembereket foglal magába és támogatja a túlélőket. Az alapítvány pénzgyűjtésen kívül együtt dolgozott más olyan szervezetekkel, mint az Amerikai Rákellenes Társaság, hogy ezt a csúcstalálkozót megrendezhessék. Ez olyan átütő siker, amivel reméljük, rá tudjuk venni az embereket, a nagyobb együttműködésre a rák elleni küzdelem.
Forrás: Allafrica.com
Szerkeszette: AHU – Komlósi Krisztina