A szomáliai ellenzék erőszakra buzdít a Ramadán idején.

Sheikh Hassan Dahir Aweys, a szomáliai ellenzéki vezetője, vasárnapi nyilatkozatában kijelentette, hogy az ideiglenes kormány és az országban állomásozó Afrikai Unió békefenntartói ellen támadások a Ramadán idején folytatódni fognak.

A Ramadán minden muszlim számára szent időszakot jelent, amikor szigorú vallási törvények szerint kell minden napjaikat élniük.

 

Ez egy jó dolog a harcosok számára, akik azért küzdenek, hogy irányításuk alá vonják az Afrika szarvánál található államot, és életbe léptessék az iszlám szigorú törvényeit az országban.

 

Aweys, egyben cáfolta azokat a híreszteléseket is, hogy szervezete a Hizbul, tárgyalásokat folytatna Sheik Sharif Sheikh Ahmed-el az ENSZ által támogatott kormány vezetőjével, majd hozzá fűzte, hogy párbeszéd a két fél között legfeljebb csak akkor kezdődhetnének el, ha az összes külföldi katona távozik az országból.

 

Nyilatkozatai egy nappal azelőtt hangoztak el, hogy Ahmed, az ideiglenes kormány vezetője a tűzszünetet sürgetette a Ramadán idejére. Az ellenzékiek elutasították a tűzszüneti megállapodást, és további harcokra buzdították a velük szimpatizálókat és szövetségeseiket.    

 

Ramadán kezdete óta 15 ember vesztette életét.

 

Forrás: Africanews.com

Szerkesztette: AHU – Pap Gergely

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez