Obama afrikai látogatása – Ahogy mi látjuk

Afrika számára történelmi pillanat volt Barack Obama az Amerikai Egyesült Államok első afro-amerikai elnökének rövid látogatása a sub-szaharai térségbe, Ghánába. Hivatalba lépese óta ez volt az első hivatalos látogatása Fekete-Afrikában.

Obama nem véletlenül választotta első úti céljának Ghánát. 92-óta demokratikus köztársaságként működő ország, miután sikeres stabilizációs programjának köszönhetően megmentette az országot a teljes gazdasági összeomlástól és éhínségtől. Azóta a térség legstabilabb demokráciája, amelyet Obama, beszédében ki is jelentett. Példaértékűnek nevezte a ghánai elnök korrupciós elleni politikáját is.   

Hatalmas tömeg üdvözölte Obamát Ghánában miután a G-8 as olaszországi tanácskozásról egyenesen Accrába repült ahol 24 órás látogatást tett. Az egész ország kíváncsi volt az elnök ott tartózkodására mi sem bizonyítja jobban, hogy látogatásainak színhelyein hatalmas tömegek kisérték az elnököt. Obama beszédében kifejtette, hogy az idő eljött, hogy Afrika saját maga tegye meg a konkrét lépéseket a szegénység, a korrupció és az elnyomás ellen.

Obama a ghánai parlamentben tartott beszédében kihangsúlyozta, hogy Afrika számára a fejlődéshez vezető utat saját magának kell elérnie, és fel kell hagyni az antidemokratikus kormányzással, illetve fel kell lépni a korrupció ellen. Elítélte a véres konfliktusokat, amelyeket csak tehernek tart, hiszen csak akadályozza Afrikát a fejlődésben. Egyben kijelentette, hogy a nyugat nem tehet arról, ami most van Afrikában, ezért felhívta a figyelmet arra, hogy a változást maguknak kell megteremteniük, a sorsukat vegyék saját kezükbe és számíthatnak Amerika segítségére és támogatására.

Obama afrikai külpolitikájáról még nem lehet sokat tudni. Három fő célkitűzése:

1.     Afrika fokozott integrálása a világgazdaságba.

2.     Béke és a biztonság megteremtése, ennek előremozdítása

3.     Demokratikus intézmények és a civil társadalom erősítése.

Nagy kérdés, hogy hogyan tud majd Amerika asszisztálni Afrikának, mivel a jelenlegi gazdasági világválság mélypontra süllyesztette az amerikai gazdaságot így kérdéses, hogy milyen mennyiségben tudnak anyagi támogatást biztosítani az afrikai országoknak.

Problémát okozhat a katonai jelenlét is, mivel jelenleg Irakban és Afganisztánban is harcoló alakulatok szolgálnak, így kérdésessé válik, hogy ha kitör egy újabb konfliktus Afrikában, akkor hogyan tudnak katonai beavatkozást végrehajtani.

Obama egyben 63 millió dollárnyi segély folyósított a fertőző betegségek leküzdése ellen.  Egyben biztosította támogatását azon törekvésekre, amelyek az egészségügyi rendszer megszilárdítását hivatott szolgálni. Afrikában még napjainkban is számos fertőző betegség van jelen, mint a lepra, malária de hatalmas problémát jelent az AIDS terjedése. 

Obama ghánai látogatása jelzés értékű lehet a régióban, mivel követendő példaként hozta fel Afrika számára a demokrácia és azon intézményeinek létrehozását és működésüknek stabilitását és annak megerősítését.  Jövőben a várható majd, hogy Amerika azoknak az afrikai országoknak fog támogatást biztosítani, melyek fokozott erőfeszítéseket tesznek a demokratikus folyamatok megvalósításához. Afrikának itt az ideje, hogy önerőből teremtsék meg a változást és alakítsák ki saját jövőjüket, felszámolják a korrupciót, és véget vessenek a törzsi háborúknak, amelyek stagnálásban tarják a régió felzárkózását, illetve fejlődését.   

 

Írta: AHU – Pap Gergely

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez