Három hét Afrikában: Fábry Sándor lemondott minden luxusról

Fábry Sándort kemény fából faragták! A showman már jó párszor bebizonyította, hogy nem riad vissza a kihívásoktól, így nem csoda, hogy első szóra csatlakozott az Afrikai-Magyar Egyesület által szervezett háromhetes afrikai kalandtúra csapatához.

A humorista két hétig hajókázott társaival az Afrikai-Magyar Egyesület  által szervezett Torday-Kongó Expedíció keretében, a Kongón, elfelejtve minden luxust, amit eddig megszokott – még ágyban sem tudott aludni. A nomád körülmények azonban nem okoztak problémát a humoristának, jól elszórakoztatta a többieket is.

 

A csapat többi tagja: Szilasi Ildikó, antropológus, az expedíció fő szervezője, Lóránt Attila fotográfus, Reisinger Dávid, operatőr, Balogh Sándor, az Afrikai-Magyar Egyesület elnöke, Szerbin Judit, az AHU önkéntese, Zimits Sándor belsőépítész, Afrikában nagy tapasztalattal rendelkező utazók.


"Egy 10 méter hosszú, 1.4 méter széles, dupla 25 lóerős motorcsónakkal hajózunk. A mai nap 3.5 óra alatt légvonalban 55 kilométert tettünk meg" – közölte a csoport vezetője, Szilasi Ildikó, aki elárulta: helyhiány miatt négyen tudnak csak a csónak padlóján a felfújható hálózsákalátéteken aludni, ketten székbe kényszerülnek.

Két hét hajózás, 1470 kilométer és az összezártság ellenére Fábry éppoly kiegyensúlyozott, mint indulás előtt. A showmant Ildikó bevallása szerint semmi sem billenti ki nyugalmából és a poéngyártásból. Még az sem, hogy a csónakon nem található WC – írja a Blikk.

 

Az Expedíciót a következő honlapon ismerhetik meg: v:* {behavior:url(#default#VML);} o:* {behavior:url(#default#VML);} w:* {behavior:url(#default#VML);} .shape {behavior:url(#default#VML);}

http://www.kongoexpedicio.hu/

v:* {behavior:url(#default#VML);} o:* {behavior:url(#default#VML);} w:* {behavior:url(#default#VML);} .shape {behavior:url(#default#VML);}

 

Forrás: Blikk

Szerkesztette: AHU – Kisvárdai Gyula Balázs

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez