Az afro-pop élő legendája

A műfaj egyik alapítója lesz a Veszprémi Ünnepi Játékok 2009-es világzenei vendége a záró napon. A Maliban született Salif Keita az “Afrika arany hangja”-ként emlegetett különleges zenész a legendás Manding Birodalom alapítójának, Szundjata Keitanak egyenes ágú leszármazottja.

Nemesi származása ellenére a zenét választotta hivatásául, hátat fordítva a kasztrendszer szigorú törvényeinek, amiért családja kitagadta. Sorsát még az is nehezítette, hogy albínónak született, ami szintén számkivetettséggel járt mondván az szerencsétlenséget okozhat. Ezért Bamakóba költözött, ahol 1967-ben a Super Rail Band nevű formációhoz, majd 1973-ban a Les Ambassadeurs nevű csapathoz csatlakozott.

 

A Maliban uralkodó politikai helyzet miatt ez utóbbival Keita elhagyta Malit és Abidjanba, Elefántcsontpartra költözött, ahol az együttes neve Les Ambassadeurs Internationales-ra változott. A ’70-es évek közepén kerültek a nemzetközi érdeklődés középpontjába, 1977-ben Keitát Guínea elnöke Nemzeti Érdemrenddel tüntette ki zenei tevékenységéért.

    A helyi sikerek ellenére a ’80-as években Párizsba költözött, hogy zenéje nagyobb közönséghez jusson el. Itt láttak napvilágot első afro-pop lemezei, amik meghozták számára az igazi elismerést. Zenéjében az európai, amerikai és nyugat-afrikai dallamok leggyakrabban olyan szimbolikus erővel bíró tradicionális hangszerek kíséretében keverednek, mint a kamélé n’goni, ngoni, tama, kora, calebasse.

    Keita leginkább átütő előadásmódjával és szenvedélyes dalaival alapozta meg hírnevét. 35 éves pályafutása során a világzene egyik legmeghatározóbb alakjává vált, számos albumát olyan neves előadókkal rögzítette, mint Carlos Santana, Joe Zawinul vagy Wayne Shorter. 2005-ös M’Bemba című lemezének jelentése nagyapa. Gyökereihez és afrikai kultúrájához való visszatérését ünnepli ezzel az egyedi dallamvilágú zenével, amit most a veszprémi közönség is élvezhet.

    A fellépők: Salif Keita – ének; Souleymane Doumbia – ütőhangszerek; Harouna Samake – kamele n’goni; Mamadou Kone – calebasse; Djely Moussa Kouyaté – gitár; Ousmane Kouyaté – gitar; Marie-Line Marolany – ének; Maria Marolany – ének; Mike Clinton – basszusgitár; Roger Biwandu – dob.

    6. Veszprémi Ünnepi Játékok, július 26., vasárnap, 20 óra, Veszprém, Veszprémi Vár, Veszprém Aréna).

 

Forrás: AHU – A-O D.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez