A csütörtöki szertartáson készült felvételek kalózpéldányát 250 naira-ért, vagyis 1,7 dollárért – átszámítva 340 forintért – adják, ami igazán kevésnek tűnik. Nigériában azonban az átlagkereset kevesebb, mint 30 dollár havonta, tehát sokaknak ez az összeg is jelentős kiadás.
"Bármekkora árat hajlandó vagyok megfizetni. Én így búcsúzom az imádott Jackómtól" – mondta egy 24 éves nő az AFP tudósítójának Lagosban. "Annyi pénzt csinálunk, amennyit csak tudunk, mielőtt megkopik az érdeklődés Michael Jackson iránt" – mondta a francia hírügynökség munkatársának az egyik kereskedő, Emeka Anyadike.
Hozzátette: ő és barátai a CD-kből és a DVD-kből most megszedhetik magukat. A férfi nem árulta el, hogy kik és hol készítik a kalózmásolatokat. Azt mondta, hogy "ez az üzletük titka". Az International Intellectual Property Alliance (IIPA) nevű szervezet májusban nyilvánosságra hozott jelentése, amely a szerzői jog által védett szellemi termékek védelmének globális helyzetéről készült, úgy említi Nigériát, mint a hamis CD-k és DVD-k kiemelkedő piacát.
Forrás: AHU – A-O D.