Meglepetés Afrikában: elverték az olaszokat

Az olasz válogatott hiába játszott fölényben Egyiptom ellen a Konföderációs Kupa csütörtöki játéknapján, vereséggel zárta összecsapását.

Az olaszok jól kezdték a mérkőzést, egymás után alakították ki helyzeteiket, de el is rontották azokat, és az első negyedóra után már a lehetőségek is el-elmaradtak. A labdabirtoklási fölény azért megmaradt, ami azonban nem akadályozta meg az egyiptomiakat abban, hogy a 40. percben megszerezzék a vezetést: egy szöglet után Homos fejelt a kapuba. A második félidő is hozott olasz helyzeteket, Iaquinta például kihagyhatatlan ziccert ügyetlenkedett el, de az afrikaiak is veszélyesen támadtak, így Marcello Lippi gárdája nem kockáztathatott sokat. A hajrában El-Hadary kapusnak is akadt dolga, de bravúrjaival érintetlen maradt csapata hálója, egy alkalommal pedig a kapufa mentett helyette.

Újabb gól nem született, Egyiptom 1-0-ra legyőzte Olaszországot, és így esélyesebb a továbbjutásra a csoportból, mint az utolsó körben a brazilokkal meccselő világbajnoki címvédő.
 

Egyiptom-Olaszország 1-0 (1-0)

 

 

Forrás: AHU – A-O D.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez