A Brazília–Egyiptom meccsen erősen kezdtek a csapatok: kilenc perc elteltével három helyzetből három gól született.
A brazilok Kaká egyéni alakításának köszönhetően szerezték meg a vezetést: a Milantól a Real Madridhoz szerződő támadó két védő mellett is elemelte a labdát, majd a hálóba lőtt. (1–0).
Egyiptom azonban nem illetődött meg a bekapott gól után, ugyanis az első ellentámadásából egyenlíteni tudott.
A hazájában Zinedine Zidane-hoz hasonlított Mohamed Abutrika a jobb oldalról adott középre, beadását pedig egy „másik” Zidan, Mohamed fejelte a hálóba (1–1).
A dortmundi csatár góljával azonban el is lőtte összes puskaporát az egyiptomi válogatott az első félidőben, ugyanis a szünetig több helyzete már nem volt az afrikai csapatnak, míg a brazilok kétszer is betaláltak.
A 12. percben Elano szabadrúgásból ívelt a kapu elé, Luís Fabiano pedig a kapunak háttal állva fejjel a hálóba csúsztatott (2–1).
A folytatásban a brazil válogatott a 37. percig nem alakított ki újabb helyzetet, akkor viszont növelte előnyét Dunga csapata.
Előbb Daniel Alves szabadrúgását tolta szögletre el-Hadari kapus, majd a jobb oldali sarokrúgást követően Juan fejelt az egyiptomi kapuba (3–1).
Akik azonban azt hitték, hogy 3–1 után eldőlt a meccs, azoknak csalódniuk kellett. A második félidőben ugyanis a brazilok nagyon elkényelmesedtek, Egyiptom többet birtokolta a labdát, és egy perc leforgása alatt egyenlített!
Az 54. percben Mohamed Savki szánta el magát egy távoli lövésre, labdája a meglepett Júlio César mellett a bal alsó sarokba vágódott (3–2).
A gól után leblokkoltak a brazilok, és Zidan Abutrika passzából megszerezte önmaga második, csapata harmadik gólját, a csatár közelről a kapu jobb oldalába lőtt (3–3).
A brazilok szövetségi kapitánya, Dunga a 62. percben kettőt is cserélt, ám Pato és Ramires pályára lépése után sem nem tudott ritmust váltani Brazília.
Kakának volt egy veszélyes lövése a 75. percben, de sokáig úgy tűnt, hogy Egyiptom pontot tud szerezni, a hosszabbítás perceiben azonban a csereként beállt Ahmed el-Muhammadi a gólvonalon állva kézzel mentett, amiért Howard Webb játékvezető kiállította, és 11-est ítélt.
A büntetőt Kaká értékesítette, így Brazília, ha nehezen is, de 4–3-ra győzött Egyiptom ellen.