A Nigeri uniók kérik az elnöktől, hogy törölje a népszavazást

A Nigeri kereskedelmi unió felszólította Mamadou Tandja elnököt, hogy visszakozzon azon a tervén, amiben tartson egy népszavazást ahol harmadszorra is állást foglaljon a kormányban és beágyazza azt a Nigeri fő alkotmány reformjába.

Tandja elnök, aki felbontotta a parlamentet múlt héten egy nappal az alkotmánybíróság visszautasította kísérletét ahol próbálta megváltoztatni az alkotmányt és kijelentette, hogy folytatja a terveit az alkotmány reform megváltoztatásán.

A Nigeri uniók figyelmeztették, hogy a tervezett alkotmány kaotikussá válhat a nyugat Afrikai államnak és még fenyegetheti az ország gyenge demokráciáját.

Mamaodu Tandja  1999-ben lett megválasztva, mint elnök és megígérte, hogy mandátumának lejáratával távozik posztjáról még az év végén, de visszakozott követelvén, hogy még mindig támogatják nagyvonalúan a Nigeri emberek. Az alkotmány megtiltotta számára, hogy elindulhasson az idén megtartott év végi választásokon decemberben.

A Nigeri fő ellenzéki párt azt nyilatkozta, hogy látja Tanjda elnök szándékát, ahogyan előre tolja az alkotmányt az ország legmagasabb bírósága visszautasítása ellenére és a parlament ellenállása egyenértékű puccshoz is vezethet.

Múlt héten, a Nigeri ellenzéki pártok felháborodtak Mamadou Tandja elnök döntésén, amiben fel akarta oszlatnia a parlamentet, ezért demonstrációkkal akarják ezt ellensúlyozni.

Niger az ECOWAS (Nyugat Afrikai Államok Gazdasági Szövetsége) egyik kulcs tagja és Tandja Elnök személyesen is nagy szerepet játszott ebben a regionális szervezetben.

 

Forrás: AHU – A.O Dávid



(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez