A verőfényes napsütésben egyszerre öt hajó, 20 fős legénységgel vágott neki a nyolc kilométeres távnak. A HUFA csapata az edzőtáborban felkészülő háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán nélkül állt rajthoz . Ennek ellenére a csapat hősies küzdelem után a XII.-ik helyet szerezte meg a több mint kéttucat induló csapat között. A verseny befejeztével visszatértek a saját terepükre ahol afrikai élményeiket osztották meg az érdeklődőkkel.
A következő megmérettetésre május 1-én Szolnokon került sor. Itt a HUFA sátrában az érdeklődők találkozhattak Kammerer Zoltánnal, Kucsera Gáborral és a kajak csapat edzőjével is. A technikai tanácsok és a szurkolás segített az egyre jobban összeszokó csapatnak. Mindkét versenyszámban dobogóra állhattak, 200 m-en II. még 1500 m-en a III helyen. A verseny közben összegyűjtött ajándékokat, május 23.-án megrendezésre kerülő Budapest-Szeged bortúra végén az Újszegedi Gyermekklinikának adja át a csapat.
Forrás: XLsport.hu