Zala megyében, a pókaszepetki általános iskola épületén lévő fecskefészkekben alig van lakó, pedig a madaraknak mostanra már vissza kellett volna térniük Afrikából. A szakemberek aggódnak, szerintük nemcsak Zala megyében, hanem egész Magyarországon katasztrofális a fecskehiány.
A Tisza mellett lévő egyik nagy parti fecske telepen ilyenkor már több ezer madár szokott lenni. Csütörtökön 200 körüli példányt számoltak csak – mondta a Független Hírügynökség tudósítójának Darázsi Zsolt, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület zalai titkára.
Tavaly ősszel, a hirtelen jött hidegben a fecskék táplálék nélkül maradtak. Fenékpusztán néhány száz legyengült példányt – mesterséges táplálással – megmentettek a természetvédők, viszont sok ezer madár egyszerűen éhen halt. A szakemberek már akkor sejtették, hogy ennek tavasszal súlyos következménye lesz, de az őszi elhullás csak az egyik ok, amiért most nagyon kevés fecske van Magyarországon.
Vándorlása közben, Kelet-Afrikában szárazság tizedelte az állományt, Málta felett pedig azért nem voltak biztonságban a madarak, mert ott régi hagyomány a vadászatuk. A madártani egyesület munkatársai abban bíznak, hogy Dél-Afrikából még érkezhet néhány nagyobb csapat.
A szakemberek szerint a fecskehiánynak szúnyoginvázió lehet a következménye. Azt mondják, hogy már most sokkal több rovar van a szokásosnál, pedig a szezon még el sem kezdődött.
Forrás: FH