A neheze persze még hátravan (két meccs a portugálokkal, itthon fogadjuk a svédeket, és megyünk Dániába), de legalább még reménykedhetünk, és már ez is nagy dolog. Az utóbbi években ilyentájt már a jövő csapatát kezdtük el építgetni, mert a következő világversenyre nem volt esélyünk kijutni. Most más a helyzet, egyelőre álmodozhatunk, hogy ott leszünk Dél-Afrikába a 2010-es vb-n. Talán még butaság és nagyképűség volna az akklimatizálódást elősegítendő túrát szervezni a mieinknek, de ettől függetlenül, ha minden jól megy, akkor júniusba Afrikába utazik a magyar válogatott. Június 6. és 10. FIFA-játéknap, s világszerte vb-selejtezőket rendeznek. Mi azonban nem vagyunk érdekeltek ekkor, így az MLSZ ellenfeleket keresett. Megegyezés még nem született, de hamarosan aláírhatják a szerződést, amely szerint a mieink két olyan afrikai válogatottal mérkőznek, amelyekkel még sohasem találkoztak.
Az afrikai kalandok nem érnek ezzel véget, a nyár végén folytatódnak. A szeptember 5-i Svédország elleni hazai vb-selejtezőre egy erős ellenféllel melegítenek Husztiék. Augusztus 12-én a Puskás Ferenc Stadionban fogadjuk Kamerunt. Az afrikai ország a legerősebb csapatával, Samuel Eto’o vezérletével érkezik Budapestre.
Forrás: Magyar Hírlap