Még azok az afrikai bennszülöttek is különösebb gond nélkül meg tudják különböztetni a vidám, a szomorú és a félelmet keltő érzelmeket a nyugati zenében, akik életükben nem hallgattak még rádiót, derült ki egy most megjelent tanulmányból. Az eredmény azt mutatja, hogy e három alapvető érzelem zenei kifejezését jószerivel a világ bármely táján élő emberek felismerik.Thomas Fritz, a lipcsei
emberi gondolkodással, agytudományokkal foglalkozó intézetének kutatója és munkatársai azt kívánták kideríteni, vajon a nyugati zene emocionális jellemzőit tudják-e értékelni olyan emberek, akik még soha nem hallottak hasonló zenét. Friss tanulmányuk a Current Biology című szakfolyóirat online kiadásában jelent meg.
Fritz a Kamerunban élő mintegy 250 népcsoport egyikét, a mafa törzs tagjait kereste föl. Egy napelemről működtethető laptop társaságában vágott neki a hosszú útnak a Mandara-hegylánc legészakibb részén élő emberekhez. Majdnem egy hónapig tartott rávenni a nyugati kultúrától elzárkózó, nyugati zenét sosem hallott mafa embereket, hogy részt vegyenek a kísérletben.
Fritz csoportjának vizsgálatai arra utalnak, hogy a mafa és a nyugati hallgatók hasonló módon érzékelik a zene érzelmi töltését a dallamok tempója és hangneme alapján. A gyors tempójú darabokat rendszerint mindkét csoport vidámnak értékelte, a lassúakat pedig ijesztőnek, és legtöbbször egyetértettek abban, mely dallamok szomorúak, de ezekhez nem rendeltek konkrét tempót. A mafa és a nyugati hallgatók abban is egyeztek, hogy a dúr hangnemű darabokat általában vidámnak tartották, a moll hangnemű részleteket pedig ijesztőnek érzékelték. A bizonytalan hangnemű darabokat szomorúnak érezték.
A mafa zene kizárólag örömöt és vidámságot fejez ki. A falusi mulatozók lelkesen fújják vasból, agyagból és viaszból készült furulyáikat a különféle szertartásokon, például a terménybetakarításkor. A mafa nyelvben nem létezik külön szó a zenére, ezt a rituálé elválaszthatatlan elemének tekintik.
Ugyanennek a kísérletnek egy másik részében a résztvevőknek az eredeti dallamot és annak módosított változatát kellett összehasonlítaniuk és értékelniük. Mindkét csoport tagjai az eredeti változatokat részesítették előnyben, a disszonáns hangzású változatokkal szemben. (Ezen az oldalon meghallgathatunk néhányat a vizsgálatban szereplő dallamok közül.) A nyugati zene gyakran használ egyre disszonánsabb akkordokat az érzelmi feszültség fokozására, amely végül egy konszonáns akkord visszatérésével oldódik fel. "Adataink arra utalnak, hogy a nyugati zene másik emóciót kiváltó alapelvének – a konszonancia és a disszonancia használatának – szintén egyetemlegesek az érzelmi hatásai" – mondja a tanulmány társszerzője, Stefan Koelsch pszichológus, aki szintén a Max Planck Intézet munkatársa.
Az érzelmek kifejezése valóban a nyugati zene alapvető tulajdonsága. A zene érzelmi töltetét gyakran alapvető előfeltételnek tekintik ahhoz, hogy a nyugati kultúrák méltányoljanak egy-egy adott zeneművet. Más zenei hagyományokban azonban a zenét gyakran egyéb sajátosságai miatt értékelik. Ilyen például, hogy a zene alkalmas a csoport összehangolására a különféle szertartások során.
"Eredményeink azt is megmagyarázzák, miért olyan sikeres a nyugati zene a globális zeneelterjedésben, még olyan zenei kultúrákban is, amelyek nem hangsúlyozzák annyira erőteljesen az érzelmi kifejeződést a zenéjükben" – összegzi Fritz a tapasztaltakat.
Forrás: AAAS