2007 elején Szudán forrongott a dühtől. Az ugandai béketárgyalások lassúak voltak. Egy hónappal korábban a lázadók több autót felgyújtottak az ugandai-szudáni határon található Nimule-től Jubáig. Ugyanezen az úton megölték a Szudániak Felszabadító Hadseregének (SPLA – Sudan People’s Liberation Army) egy katonáját.
Mindezek ellenére a dél-szudáni kormány tartotta az óvatos megközelítést. Először azt nyilatkozta, hogy preferálna egy békealkut a 21 éve zajló észak-ugandai konfliktus megoldásáért.
Ezután azt nyilatkozta, ha nem sikerül békealkut kötni, az LRA-nak el kell hagynia Szudánt.
Végül pedig, hogy ha kell, az SPLA erőszak útján távolítja el az LRA-t a területről, de csak ha az első két opció kudarcba fullad.
Míg Szudán a békés megközelítés mellett áll, Uganda valójában az LRA megtámadásában reménykedik.
Állítólag egy SPLA-ezredest küldtek a nyugat-ugandai Kasese-be az SPLA és a kongói hadsereg találkozójára, melyet az UPDF (Ugandai Népi Védelmi Erők) kezdeményezett.
A kongói hadsereg vissza akarta állítani csapatait Baziba, abba a városba, amelynek egyik része Kongóban, másik része Szudánban található.
E találkozó után egy hivatalos közleményt küldtek a kampalai médiának, mely szerint a három hadsereg csatlakozik az LRA elleni küzdelemhez.
A médiát kétségtelenül átverték. Az SPLA azt nyilatkozta, semmilyen egyezséget nem írt alá senkivel.
E hónap elején, akárcsak 2007-ben, Uganda újra bejelentette, Dél-Szudán pedig tagadta az egyezség megkötést, mely szerint a három ország együtt harcol az LRA ellen.
Egy nappal később a lázadók megtámadták a dél-szudáni SPLA egyik bázisát a kongói határon.
Szudán újra próbálta magát elhatárolni az Uganda–LRA–konfliktustól.
„Várjuk a vezetőség döntését” – mondta a szudáni hadsereg szóvivője hangsúlyozva, hogy nincs egyezség az LRA elleni küzdelem mellett.
Két nappal korábban az LRA azt nyilatkozta egy rádiónak, hogy azért támadja meg az SPLA–tábort, mert az UPDF és az SPLA egy egyesült támadásra készül ellenük.
Szudán ezt tagadja, és azt állítja, ez csupán egy kifogás volt.
A tárgyalások a konfliktus megoldásáért 2006 óta zajlanak, ám Joseph Kony, a lázadók vezetője nem jelent meg a végső aláírási ceremónián 2008 áprilisában. Tettét azzal indokolta, hogy időre van szüksége a Nemzetközi Büntetőbíróság ellene írt vádiratának áttanulmányozásához.
A legújabb hírek arról szólnak, hogy az LRA húsz kilométerre van az ugandai határtól, sőt néhány csoport már át is kelt a Níluson. Észak-Ugandában általános pánik hangulat uralkodik.