Az iráni mítoszok szerint a bort véletlenül fedezte fel egy lány, akinek valamilyen kérését visszautasította a király. Meg akarta ölni magát: mégpedig a rothadt szőlő levével. Amitől el is ájult, de aztán a következő napon magához tért, és elmesélte a királynak, hogy milyen kábító hatása van a szőlő levének. Az uralkodó megjutalmazta ezért.
A mai Siráz borról több legenda is van. Az egyik szerint a francia kereszteslovag, Gaspard de Sterimberg jóízű szőlőre lett figyelmes a város melletti területeken, és elhatározta: visz haza magával néhány tőkét, és elülteti a Hermitage-i családi birtokon, a Rhone völgyében.
Egy másik, kevésbé ismert történet arról mesél, hogy a bort olyan baszkok terjesztették el Franciaországban, akik a perzsákkal kereskedtek. De a baszkok a Pireneusokból leginkább a tengereken utaztak, és nem Keletre, szárazföldön.
Ami biztos: a 9. század környékén a sirázit tartották a Közel-Kelet legjobb borának. Hét évszázaddal később a britek is felfedezték, és elhíresztelték, hogy ez a legjobb a világon. Kereskedni kezdtek vele, Európában adták el azt, amit a Perzsa öblön átvezető útjaikon felvásároltak.
Hafiz korában, a 14. században az élet a borivás körül forgott Sirázban, legalábbis ha az ő költeményeit olvassuk. A “mey”, a bor, és a “szaghi”, az, aki a bort kitölti, több mint egy évezreden át a perzsa képzőművészet és írásművek kitartó szereplője volt.
Siráz városa úgy 70 kilométerre fekszik az ősi Perszepolisztól, 1600 méter magasan, tökéletes klímát biztosítva a szőlőültetvényeknek.
A franciák bánatára a modernkori régészeti és antropológiai felfedezések Krisztus előtt 5400-5000-re teszik a borfogyasztás kezdeteit Perzsiában. Franciaországban viszont a bor első nyomai Krisztus előtt 500-ból származnak. Ami azt jelenti ugye, hogy a perzsák előbb ittak bort a franciáknál. Sőt: bárki másnál is a világon. Az új bizonyítékok azt mutatják, hogy a bor összefügg az első állandó települések létrejöttével, a növény- és az állatvilág háziasításával.
De sajnos, a legenda ettől még legenda marad. A Kaliforniai Egyetem 1999-ben végzett DNS-kutatásai azt mutatták, hogy a Shiraz/Syrah két őshonos francia szőlőfajta terméke, és nem perzsa örökség.
Siráz mindazonáltal egy évezreden át borkészítő város volt. Az 1979-es iszlám forradalom előtt kevesebb, mint 300 borászat volt Iránban. Most becslések szerint több ezer van, de feketén. Irán nyilvánvalóan nem borkészítő ország többé, de a szóbeszéd szerint azok, akik Siráz környékén élnek, titokban kisebb mennyiséget gyártanak belőle. A valaha világhírű szőlészetekben ma gabonát termelnek, vagy étkezésre szánt szőlőt.
Az alkoholfogyasztásért Iránban ma testi fenyítés, pénzbüntetés, börtön jár. Ugyanakkor mindenféle italból csempésznek be az országba, és a folyamatos leckéztetés ellenére nincs hiány vásárlókban.
Valójában az iszlám rendszernek nincs könnyű dolga Iránban. Mert egyrészt a vallás tiltja az alkoholt, a Korán a kábító hatású anyagokat a sátán művének tartja, másrészt viszont a borivás szerves része a perzsa kultúrának és örökségnek, amire az irániak oly büszkék.
Jóllehet a legendát – miszerint a sirázi szőlőt kontinenseken keresztül juttatták el Franciaországba, hogy onnét aztán az utóbbi évtizedekben elterjedjen az egész világon – megcáfolta a tudomány, Siráz városa büszke arra, hogy a nevét viseli az egyik legkeresettebb borfajta. És az igazi ínyencek nem csak a bukéját értékelik egy pohár bornak, hanem a történetét is.
(A Your Middle East alapján)