Négy nappal azután, hogy Leila visszatért Szíriából, telefonált a kisebbik fia, Khalid. Elmondta, hogy Hamzat sahid lett, mártír. Vagyis halott. Leila kétségbeesetten kérlelte a kisebbik fiút, hogy ne ismételje meg a bátyja hibáját. De Khalid azt mondta: gyerekkorom óta erről álmodom.
“Amikor ezt meghallottam, megfagyott a szívem” – mondja Leila Pankisziben. “Négy vagy öt héttel később észrevettem, hogy az emberek megpróbálnak eltitkolni előlem valamit. A legrosszabb félelmem igazolódott be: az én Khalidom is halott volt. Azt mondják, orvlövész végzett vele. De senki sem látta halva vagy élve. Csak a tárcáját találták meg. Szeda, Hamzat özvegye elküldte nekem a pénzt, ami benne volt. Azt mondta, engem illet.”
Leila Akisvili szerint, miután Hamzatot megölték, Szeda kész volt otthagyni Szíriát, hogy hazatérjen. De “Abu Omar nem engedte elmenni, és ma az ő felesége. Ez olyan régi hagyomány, mint maga a “szent háború”. Ha egy sahid (mártír) felesége elveszíti a férjét, nem maradhat egyedül, gondoskodás nélkül. Ez az ő törvényük, valaki másnak el kell vennie az özvegyet. Szeda hirtelen Tarkannal találta magát, akiben a fiam bízott, és akinek az oldalán állt.”
Pletykák kaptak szárnyra arról, hogy Tarkan rendezhette el Hamzat halálát: úgy, ahogy Dávid király rendezte el Betsabe férjének, Uriásnak a halálát. De nincs semmi, amivel ezt alá lehetne támasztani. Egyszerűen túl kevés az információ – írja a Daily Beast.
Amikor Leilát kérdezik, hogyan is halt meg Hamzat, az asszony bizonytalannak tűnik. “Azt mondták, együtt halt meg egy csecsennel. Gondolom, közösen tartottak visszafelé a harcból. A kocsijuk felrobbant. Még élt, amikor Törökországba vitték, de a kórházban meghalt.”
Később Leila megpróbált visszamenni Szíriába, hogy megkeresse a fiai sírját, de azt mondták neki: “semmi dolga már ott”. Az üzenet magától Tarkantól jött.
Most a csatatér változik. Tarkan vakmerően azt állítja, hogy legközelebb Putyin ellen indulnak. Az Iszlám Állam szemet vetett az Észak-Kaukázusra. Kadirov elnök uralmának évei után megtalálhatja a maga szerepét Csecsenföldön, mint ahogy megtalálta Szíriában is. De a grúzok, akik kiképezték a vörös szakállú ISIS-parancsnokot, nem fogják tárt karokkal várni: még akkor sem, ha a dzsihádistáival Putyin cimboráit fenyegeti. Valójában Tbilisziben attól tartanak, hogy a Kreml fog először lépni, és a Pankiszi szorosban megfigyelhető radikalizálódást ürügyként használja fel egy terrorellenes hadművelethez. Egyszerűbben fogalmazva: egy újabb grúziai orosz invázióhoz.
A kis völgy nagy gonddá vált. A levegőben is érzékelhető, hogy lassan forrpontra jut. A munkanélküliség és a lehetőségek hiánya megbosszulja magát. A szoros mindig is a szélsőségek és a fegyvercsempészet melegágya volt, de most egyre inkább mártírgyárrá válik. A kamerák előtt gyakran pózoló vörös szakállú dzsihadista csillogó képet fest a kíméletlen szervezetről, és a taktika működik. Ez a “szent háború” gyorsabban használja el a fiatalokat, mint bármi más. És a testvérek, Tarkan és Tamaz tudják: a túlélők elég hamar vissza fognak térni a hazájukba, könyörtelen, harcedzett dzsihadistákként, “igazi farkasokként”.
Ami pedig ennek a radikalizálódott területnek az édesanyáit és az édesapáit illeti: nos, nekik csak a veszteség maradt, meg a bizonytalanság. Ebben a völgyben, oly távol Szíriától, úgy gomolyognak a kérdések, mint a Kaukázusból felszálló köd. Leila elvesztette mindkét fiát. Másképpen ugyan, de Timur, Tarkan és Tamaz apja is. Leila mély meggyőződéssel kérdezi: “Mi a célja ennek a háborúnak? Ki ellen harcolnak, miért, és minek ölik meg egymást? Máig nem találok magyarázatot arra, hogy ezek a gyerekek miért halnak meg.”
Az első részt itt, a másodikat itt olvashatják.