Amikor az Iszlám Állam harcosai támadtak, az emberek a frontvonalról Szarhad Kadertől kértek erősítést. A tábornok a csapatához fordult: az iraki város, Kirkuk egyik rendőri egységéhez. “Fogjátok a fegyvereteket és az aknavetőket” – mondta. Hosszú éjszakára készülve harcba indultak. Amint a hajnal láthatóvá tette a frontvonalat, a dzsihádisták hozták a tüzérségüket. Túlerőben voltak. A tábornok emberei közül hárman megsérültek, egyet megöltek. Vagy, ahogy a kurdok mondják, mártírhalált halt.
Úgy szerettem, mint a testvéremet, megbíztam benne, mintha csak a bátyám lett volna” – mondja a tábornok a halottról, aki 11 évig volt a szárnysegédje. Pont azóta, hogy ő Kirkuk rendőrkapitánya lett. Egykori pesmerga gerillaként, aki évekig harcolt Szaddam Husszein hadserege ellen, Qadert az amerikaiak vezette iraki invázió kezdetén nevezték ki a posztra, amit aztán a zűrzavar éveiben mindvégig meg is tartott.
Körülbelül 245 rendőrt öltek meg a parancsnoksága alatt, és több mint tucatszor tettek kísérletet arra, hogy vele is végezzenek: bombával, golyóval vagy méreggel. Túlélte, hogy arzént tettek a levesébe, vagy hogy tavaly öngyilkos merényletet követtek el a rendőrség épülete ellen, amelyben 30-an haltak meg. A családja magas árat fizetett: 2005-ben lázadók lőtték agyon a bátyját. Összetévesztették vele. Annál is meglepőbb, hogy még életben van, mert rendesen ő maga vezeti az egységeit a fronton. Ellentétben sok iraki tiszttel, akik júniusban civil ruhában menekültek Moszulból. Ez tette lehetővé az Iszlám Államnak, hogy harc nélkül elfoglalja Irak második legnagyobb városát. És aztán a többi városba és faluba is bevonuljon, Kirkuk közelében.
Kader sokkal több, mint egyszerű rendőrfőnök. Amikor gránátokat lő ki az Iszlám Állam fegyvereseire, akkor inkább harctéri parancsnok. Amikor a feltételezett lázadókat veszi őrizetbe egy szunnita arab faluban, akkor terrorellenes küldetésen van. Mikor egy sejkkel beszélget, aki közvetítőként lép fel az Iszlám Állam felé, akkor törzsi vezetőt alakít. Amikor pedig beugrik egy türkmén milícia vezetőjéhez, akkor kapcsolatokat ápol.
De ellenfelei számára Kader mindenekelőtt kurd. Olyan erő parancsnoka, amely főleg a kurd közösségből toborozza tagjait, és azzal vádolják, hogy a kurdok érdekeit másokéi elé helyezi. Ezt ő határozottan visszautasítja.
Kirkuk közepén egy kis domb magasodik, tetején egy elhagyott fellegvárral. Az erőd alatt szeméttel teli folyó, és piacok, amelyeken üzletkötés közben egyik nyelvről a másikra váltanak a kereskedők. Türkmének, síita és szunnita arabok, keresztények egyaránt lakják a várost és a körülötte fekvő poros síkságokat, alacsony hegyvonulatokat, keményen dolgozó és élő földműves közösségeket, valamint az olajmezőket, amelyek az iraki kőolajkincs körülbelül negyedét rejtik. A versengést és ellenségeskedést nem csak az olajgazdaság ígérete erősíti arrafelé, hanem a történelem is.
Szaddam Husszein kiebrudalta a kurdokat Kirkukból, és arra bátorította az arabokat, hogy telepedjenek le a térségben. Így amikor az amerikai csapatok behatoltak a városba, a kurd pesmerga harcosok segítettek nekik az iraki hadsereg maradékának kiűzésében. Az elüldözött kurdok elkezdtek visszatérni, és a politikusaik az eljövendő független kurd állam fővárosaként kezdték emlegetni Kirkukot, más közösségek aggodalmára. Mint Irak más részein, a helyi szunnita arabok itt is harcosokkal látták el az amerikai bevonulást követő felkelést – de Kirkukban a sérelmeik nagyobbak voltak, mint másutt. “Az arabok úgy érezték, hogy egyik napról a másikra az addigi világuk a feje tetejére állt” – mondja a BBC-nek a brit Emma Sky, aki akkoriban, az amerikai invázió után a tartomány igazgatásában vett részt, ma pedig a Yale Egyetemen tanít. “Kikerültek az állásaikból, a biztonsági erőkből, és a helyükre kurdok meg amerikaiak léptek. Úgy látták, hogy dupla megszállás alatt élnek: egyrészt amerikai, másrészt kurd részről.”
A BBC tudósítója öt évvel ezelőtt elkísérte Kader rendőri egységét egy rajtaütésre a szunnita arab falvakba, ahol fegyveresek után kutattak. Néhány amerikai egység akkor még ott volt a környéken – de úgy tűnt, sietnek tovább állni. Az amerikai tisztek ragaszkodtak ahhoz, hogy Kirkuk biztonságát háromoldalú erő biztosítsa: a pesmerga, a síita arabok által vezetett iraki hadsereg és a szunnita arab milícia, az “Ébredés”: ez utóbbit azért fizették, hogy harcoljon az al Kaida ellen. De a rajtaütéseken kézzelfoghatóak voltak a kölcsönös bizalmatlanság jelei. Attól tartva, hogy a helyi szunnita fegyveresek továbbadják az információt, a kurdok titokban tartották az akciók terveit.
Amikor az amerikaiak kivonultak, a kurdok is harcolni kezdtek az iraki hadsereg ellen. Az “Ébredés” pedig, miután éhbért kapott csak Bagdadból, feloszlott. A háromoldalú együttműködés összeomlott, és Irak azzá lett, ami ma: három részre szakadt országgá. Kader azt mondja: ő minden kirkuki polgár biztonságáért dolgozott. De irónikus módon ő maga nem tudja élvezni a biztonságot. “Már több mint fél éve nem jártam itt” – mondja, amikor a tévéstábbal áthaladnak a városközponton. “Azt szeretném, ha biztonságos volna, és gyakrabban jöhetnénk.” Aztán lehetséges merénylőktől tartva a tábornok rövidre fogja a sétát, kocsiba ül és elindul – hogy az éjszakát az Iszlám Állam elleni harccal töltse a frontvonalon.