Ebolás öngyilkos merénylők?

Az ISIS harcosai ebolás öngyilkos merénylőkké változtathatják át magukat – erre figyelmeztetnek biztonságpolitikai szakértők. A vírust Amerikába és Európába hurcolhatják be így a dzsihádisták.

Az Egyesült Államok haditengerészeti akadémiájának egyik professzora szerint meglehetősen kézenfekvő, hogy az Iszlám Állam vagy más terrorista csoport elküldi az embereit a fertőzött nyugat-afrikai országokba, ahol azok elkapják a vírust, és aztán továbbadják azt repülőgépek fedélzetén. Al Shimkus kapitány azt modta a Forbes magazinnak: a fertőzött személy lenne a ketyegő bomba, szerinte a terroristák ténykedését ismerve nem kell túlságosan kifinomultan gondolkodni ahhoz, hogy reális következő lépésnek tartsuk ezt az eshetőséget.

Hasonlóan vélekedik egy másik professzor is, Anthony Glees, a Buckingham Egyetem biztonsági tanulmányok központjának igazgatója. Azt mondja, ez eléggé kézenfekvő ötlet, az Iszlám Állam harcosai hisznek az öngyilkos missziókban, és ez sem más. Szerinte “eléggé vérszomjasak és jól informáltak ahhoz, hogy foglalkozzanak a gondolattal, és tudják, hogy mi itt Nagy-Britanniában meglehetősen hanyagok vagyunk”.

Amanda Teckman, aki már publikált egy dolgozatot arról a fenyegetésről, amelyet egy ebolával végrehajtott kelet-afrikai bioterrorista támadás jelentene, arról beszélt a Forbes-nak, hogy egy ilyen eset globális egészségügyi és biztonságpolitikai kihívást jelentene, nem szabad alábecsülni.

Médiabeszámolók szerint egyébként az ISIS már fontolóra vette biológiai fegyverek bevetését. A Foreign Policy arról számolt be, hogy a terrorista csoport egyik tagjának rajtaütésben elfoglalt laptopján erről szóló bizonyítékokat találtak. Konkrétan olyan instruciókat, amelyek lehetővé teszik, hogy a bubópestis kórokozóját átvigyék állatokról emberekre. A tunéziai, kémiai és fizikai végzettséggel rendelkező harcos gépén fellelt dokumentumok arra is kitérnek, hogy “a biológiai fegyvernek az az előnye, hogy kis pénzráfordítással nagy emberi veszteségek érhetők el vele. Ha a mikróbát beoltják egy egérbe, a betegség tünetei 24 órán belül megjelennek.”

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez